2023.09.14. – Az elmúlt másfél-két évben a Sony is rájött végre arra, amivel a Microsoft már igen régóta tisztában van: bizony a warez ellenére is irdatlan mennyiségű pénzt lehet keresni a PC-s piacon.
Mikor az első PlayStation-exkluzív megkapta a maga PC-s portját, még csak sejteni lehetett, hogy a Sony is rálép erre az útra, mostanra viszont, olyan eredetileg PS-exkluzív címekkel a hátunk mögött, mint a Spider-Man, a God of War, a The Last of Us, az Uncharted, vagy a Horizon: Zero Dawn, már nem sok kétségünk maradt afelől, hogy idővel, de egészen biztosan az összes jelenlegi és jövőbeni játékuk erre a sorsra jut. Ez azt jelenti, hogy a PC-s tábor olyan remek alkotásokra várhat, mint a
illetve a Horizon: Forbidden West. Ez utóbbi neve azért került a pletykavonat legelső vagonjába, mert a szingapúri korhatár-besorolásokat kilistázó oldalon hirtelen feltűnt, majd nyomban el is tűnt egy új, gyűjteményes kiadása, a Horizon: Forbidden West – Complete Edition. Az internet nyilván nem felejt, bár egy prtscr-elt kép nélkül is készségesen elhihetjük a létezését, hiszen már a Zero Dawn is megélt hasonlót a saját kiegészítőjének megjelenése után.
Nos, az esetek 99,9 százalékában teljesen valid, tehát később hivatalosan is megerősítésre találó infókat idő előtt elcsepegtető billbil-kun ezen baki okán idejét érezte előállnia a legfrissebb titkaival, miszerint
a Forbidden West – Complete Edition PS5-ös kiadása bukkant csak fel, valójában nem csak konzolra, hanem ugyanazzal a lendülettel PC-re is meg fog jelenni.
Az eddig 100%-os találati aránnyal büszkélkedő szivárogtató szerint erre nem is kell már sokat várni, a Complete Edition (mint a képen is látható) idén meg fog jelenni. A pontos dátumokat azonban még ő sem ismeri, de a korábbi pletykákra alapozva ezt október-november környékére tippelhetjük.
Digitális boltexkluzivitás nem lesz, azaz a Burning Shores kiegészítőt is tartalmazó kiadást a Steamen és az Epic Games Store felületén is megvásárolhatjuk. Az árazás is egy nagy talány, de várhatóan 21.000 és 27.000 forint közé fogják pozicionálni (jelenleg a Sony-saját gyártású játékai 21.000 forintnál tetőznek, de az újabb címeiket PS-en is már megemelt áron, közel 27 ezerért árulják).
A pletyka valóságtartalma a Sony korábbi taktikája alapján igen magas lehet, ugyanakkor a pontos infókért érdemes megvárni a hivatalos leleplezést. Ha a Horizon: Forbidden West – Complete Edition valóban 2023 vége előtt megjelenik, akkor erre valószínűleg már nem kell sokat várni – az is előfordulhat, hogy már a ma esti State of Play esemény során leleplezik.
2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…
Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…
2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…
2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…
2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…
2024.02.01. - Február 7-én elstartolt a Warzone és Modern Warfare III újabb közös szezonja. A…