2023.09.14. – A Sony a PS blogban és a platform közösségi oldalain is hivatalosan közölte, hogy küszöbön az új State of Play bemutató. A közlemény alapján nem feltétlenül biztos, hogy nagy első bejelentésekre kell számítani. Az azért ígéretes, hogy a cég megerősíthet (vagy cáfolhat) egy csomó pletykát, és naprakészen tarthat minket a már ismert projektek státuszáról.
A blogbejegyzést író Shawne Benson, aki a PlayStation külső stúdiókapcsolatokért felelős csapatát vezeti, jelezte: „az adás a világ minden tájáról érkező indie és harmadik féltől származó címekre fog összpontosítani”. Számíthatunk továbbá „korábban bejelentett játékok fejleményeire, PS VR2 bejelentésekre és harmadik féltől (kvázi külső stúdióktól) érkező nagy címekre”. A PlayStation X-en közzétett bejegyzéséből végre az is kiderült, mikor látható a State of Play esemény.
Mint ismert, a legutóbbi nagy State of Play bemutatóra februárban került sor, és akkor sem csalódtunk a felhozatalban. Akkor a Destiny 2: Lightfall, a Suicide Squad: Kill the Justice League, a Tchia, a Humanity, a Resident Evil 4, a Street Fighter 6 és a Baldur’s Gate 3 kapcsán jöttek fontos update-ek.
„Itt a PlayStationnél az a célunk, hogy a nagyszerű játékok legjobb otthona legyünk”
– írja Benson. „Mivel világszerte több ezer fejlesztő és kiadó folyamatosan nagyszerű játékokat készít, a csapatunknak nem könnyű a dolga. Remélem, hogy a State of Play segít felhangolódni azzal, hogy megnézitek a közelgő játékok változatos kínálatát.”
A PS State of Play szeptember 14-én, csütörtökön, magyar idő szerint este 11-kor veszi kezdetét. A közvetítés a PlayStation blogja szerint YouTube-on, Twitch-en és TikTokon is követhető / visszanézhető.
2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…
Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…
2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…
2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…
2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…
2024.02.01. - Február 7-én elstartolt a Warzone és Modern Warfare III újabb közös szezonja. A…