A közösség az elmúlt hetekben folyamatosan izzasztja a Valve játékát. A Counter-Strike 2 rajongók ezúttal tényleg hasznos parancsokat találtak.

2023.09.11. – A Counter-Strike 2 2015-ben bemutatott Source 2 motorra épül, mely szintén a Valve saját fejlesztése. A Source 2 motor érezhetően több erőforrást kér magának, ám még bőven van rajta mit optimalizálni. A fejlesztők folyamatosan dolgoznak ezen, a mostani visszajelzések és azok mennyisége alapján pedig talán még könnyebb dolguk lehet, mint eddig. Az elmúlt héten héten több frissítés is érkezett már, biztató lehet ez a jövőre nézve.

Counter-Strike 2

A víz nagy úr

Az világosan látszódik, hogy a videokártyák erejét sokkal jobban kiaknázza a Source 2. Ez később még jól jöhet, ám a jelenlegi, valamennyire még optimalizálatlan helyzetben gondokat is okozhat. Azok a felhasználók, akik a CS:GO-val is már éppen csak a játszhatósági határon voltak megszenvedhetik majd a váltást. A Counter-Strike 2 tesztek során az is hamar világossá vált, hogy a vízzel kapcsolatos effektek rengeteg értékes képkockát vesznek el a játékosoktól. Ez főleg Ancientön és Anubis egyes helyein érezhető igazán, de szinte minden pályára rányomja a bélyegét. Úgy tűnik, hogy erre is lehet megoldás, ám van egy hatalmas probléma.

Jelenleg védett a Counter-Strike 2 parancsok egy része

 

A CS:GO és az összes Valve játék lehetőséget ad különféle parancsok bevitelére. Ezek egy részét a játékosok könnyedén módosíthatják, míg a másik részüket az „sv_cheats” védi, melyet maximum csak saját szervereken játszhatnak ki a játékosok. A Counter-Strike 2 esetében azonban több olyan parancsot sem engedélyezett a Valve, melyek nem juttatják jogosulatlan előnyhöz a játékosokat.

Az r_csgo_water_effects és r_csgo_water_refraction parancsot először egy lengyel streamer fedezte fel, majd később a Counter-Strike 2 adatbányász ThourCS is letesztelte. Erősebb gépeken akár 200 FPS is lehet a különbség, de egy gyengébb gépen is 15-30%-os FPS növekedés tapasztalható. Előnyt nem ad, így hatalmas esély van rá, hogy hamarosan bárki szabadon állíthatja a víz minőségét. Egy biztos, hogy sokan örülnének ennek a lépésnek.

Tényleg 64 tickesek a Counter-Strike 2 szerverek? – Ezért nem számít

×