Gaming

Börtönbüntetést kapott a Youtuber, mert spoilerezett a neten

2023.09.08. – Megkapta büntetését a bíróságtól az a YouTuber, akiről néhány hónapja írtuk: a rendőrség vitte el szerzői jogok megsértése miatt. Az eset Japánban történet, ahol országos médiafigyelmet is kapott Shinobu Yoshida bűncselekménye. Nyilván azért, mert annyira egyedi, hogy valaki ilyesmit követ el. Erről talán példát vehetnénk a kalózkodás egyik európai fellegvárának számító Magyarországon, de a büntetés azért kicsit durva.

Forrás: Rare Gallery

Az Asahi helyi híroldal nyomán az Anime Corner írta meg, hogy kiszabták a méltó (?) büntetést a Japán Szerzői jogi Törvényt megsértő Yoshidára. A tartalomgyártó bűne az volt, hogy 2019 szeptembere és 2022 májusa között három különböző videóban, engedély nélkül töltött fel részleteket anime rajzfilmekből és a Steins;Gate: My Darling’s Embrace-ből. Mivel hasonlót rengeteg gaming témában dolgozó YouTuber csinál, okkal rökönyödhetünk meg, hogy mi ezzel a baj.

A YouTuber tudta, hogy illegális, amit csinál

Egyrészt: Japánban rendkívül komolyan veszik a szerzői jogokat. Mivel szigorúbb feltételekkel lehet felhasználni mások szellemi termékeit (kb. minden a jogbirtokos beleegyezéséhez kötött), a bírságok is magasak, de a börtönbüntetés ott se mindennapi, sőt! Yoshida azért húzhatta ki ennyire a gyufát, mert tudta, hogy tilosban jár, amikor megosztotta a felvételeket. Enyhítő körülményként vehették viszont számításba, hogy önként vallomást tett.

A Steins;Gate vizuális regény eredetileg Xbox 360-ra készült, 2012-ben, de akkora siker, hogy azóta szinte mindenre portolták. Műfajából adódóan, ha nyilvánosan bemutatod azt, ahogy vége van (és ez történt), az egyetlen dolgot veszed el tőle, amiért érdemes megvenni: a végkifejlet izgalmát. A bíróság is azt hozta fel a YouTuber ellen, hogy a kiadó Spike Chunsoftot kézzel fogható károk érhették, hiszen a potenciális játékosok a game megvásárlása helyett inkább megnézték a videót.

Így ítélték el

Az ügyész azzal érvelt, hogy Yoshida cselekedetei „rosszhiszeműnek minősülnek, ami a termék megvásárlásától való elrettentéssel lábbal tiporja a tartalomkészítők erőfeszítéseit”. A védelem ezzel szemben azt bizonygatta, védence nem rosszhiszeműen járt el, így enyhítést kért, felfüggesztett büntetést javasolva. A YouTuber végül

KÉT ÉV BÖRTÖNT kapott,

öt évre felfüggesztve, ami azt jelenti, hogy ha ez idő alatt nem követ el mást, nem fogják lecsukni. A pénzbírság ugyanakkor elég izmosra sikerült: egymillió jent (közel 2,5 millió forintot) kell kicsengetnie a vétkéért. A helyi források megerősítették a sejtésünket, hogy a japán elég fegyelmezett nép: az Asahi szerint ez volt a legelső alkalom, hogy a szigetországban elítéltek valakit videojáték-részletek publikálása miatt.

De nem náluk vannak ám a legdurvább büntetések:

Gábor János

Korábbi cikkek

A Helldivers II miatt jó sokan rácuppantak a Csillagközi Invázióra

Bódi Dániel 2024.02.22. - Hiába Paul Verhoeven sokat bizonyított zsenije, 1997-ben az amerikai kritikusok véres…

12 óra telt el azóta...

Ne is keresgélj tovább, ez most a Warzone legjobb közelharci fegyvere

2024.02.21. - A januári és februári időszak nem volt túl kegyes a Warzone játékosokhoz. A…

13 óra telt el azóta...

Visszatért egy régi kedvenc, ezekkel a Warzone módokkal játszunk a héten

2024.02.22. – Február hetedikén hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III második,…

13 óra telt el azóta...

A gyermekvédelmi tüntetés után nézettségi rekordot döntött a Jólvanezígy

Bódi Dániel 2024.02.22. - Valószínűleg kevesen akadnak olyanok, akik ne hallottak volna az utóbbi évek…

14 óra telt el azóta...

A Counter-Strike 2 egyik újítása miatt lehet érezhetően kevés az FPS

2024.02.22. – Ha a Counter-Strike 2 legnagyobb újításai kerülnek szóba, akkor a legtöbb felhasználónak három…

14 óra telt el azóta...

Megduplázták az RTX 2080 memóriáját, ennyit javult a játékélmény

2024.02.22. – Több mint 5 éve, 2018 őszén mutatkozott be az Nvidia RTX 2080. Már…

14 óra telt el azóta...