2023.09.03. – Az Nvidia immáron gyakorlatilag teljesen le is fedte az újgenerációs kártyáival a teljes piacot. Az RTX 4090 és 4060 között rengeteg opció várja a potenciális vásárlókat. Az AMD ezidáig nem állt ilyen jól, az RX 7900 XT és XTX példányok, illetve az RX 7600 között hatalmas lyuk tátongott. Szerencsére ezt néhány napja megoldották, napokon belül debütálhat az RX 7700 XT és RX 7800 XT párosa a boltok polcain.
Az RX 7800 XT a 4070 ellen, míg az RX 7700 XT a 4060 Ti ellen indulna harcba. A dolog érdekessége, hogy az RX 7800 XT 100 dollárral olcsóbban érkezik a boltok polcaira a konkurenciához képest, mely azonos teljesítmény esetén sem lenne rossz döntés. Az AMD által prezentált diagramok alapján azonban rengeteg népszerű címben jobban teljesítenek az AMD kártyái, mint az Nvidia egységei. Természetesen a héten érkező független méréseket mindenképp érdemes megvárni. Egy azonban biztos, hogy a kártyák továbbra is a régi, PCIe tápcsatlakozóval érkeznek majd.
Az AMD egyik munkatársa nemrégiben a Club386-nak adott egy rövidke interjút. Ebben szóba került az új típusú, 12VHPWR csatlakozó implementálása is. Elmondása szerint az RX 7900 és RX 7600 modelleknél nem volt tervben a csatlakozó, ám az RT 7800 XT és 7700 XT esetében már felmerült ennek lehetősége. Az Nvidia azonban helyettük is elvégezte a béta tesztet, mely komoly kudarccal is zárult.
Az AMD munkatársa ezek után még jobban odapirított a konkurenciának. Szerinte nem volt túl korrekt, hogy a játékosokat, a vásárlókat okolta a cég a felmerült problémákért. Ellenpéldaként a saját, vapor chambert érintő hibajelenségüket hozta fel, melyért teljes mértékben el is ismerték a felelősséget napokon belül. Fontos megemlíteni, hogy időközben megjelent már a 12VHPWR második változata is, a friss videokártyák jelentős részén már ezzel találkozhatnak a vásárlók. Ennek ellenére az AMD még egy ideig kivár, hogy teljes mértékben biztonságos csatlakozókkal láthassa el a saját kártyáit.
2024.02.27. - Az utóbbi hónapokban szerintem mind láttuk, hogy mire is képesek a mesterséges intelligenciamodellek,…
Gábor János 2024.02.27. - Bár limitált kiadású, de mégiscsak törött Hello Kitty-s Xboxért fizettek ki…
2024.02.27. - Megmondom őszintén, magam is nagyon várom a The Sims 5 megjelenését, annak ellenére,…
Gábor János 2024.02.27. - Vannak Helldivers 2 játékosok, akik azzal a nagyon kellemetlen dologgal szembesülnek,…
2024.02.26. - A Warzone fejlesztői az első szezonban meglehetősen visszafogottan bántak a játékmódokkal. Nem véletlenül,…
Bódi Dániel 2024.02.26. - Szörnyű hibát vétettem! Nem jártam-keltem kellő figyelemmel az interneten, így az…