Gaming

Upsz! – A The Sims 5 korai verziója kiszivárgott az internetre

2024.02.27. – Megmondom őszintén, magam is nagyon várom a The Sims 5 megjelenését, annak ellenére, hogy egyik korábbi résszel sem játszottam soha, és nem is szeretnék. A helyzet viszont az, hogy mivel a párom szeret Sims-ezni, így nekem is vannak olyan estéim, amikor tolhatok valami más játékot. Szóval a Simsnek igenis fontos szerepe van a világon. Úgy tűnik, hogy ezt a hackerek is így gondolják, úgyhogy a játék következő részének korai, megjelenés előtti verzióját megszerezték és feltöltötték az internetre.

A Maxis és az EA hosszú ideje futó sorozatának legutóbbi darabja 2014-ben jelent meg, és bár az évek során rengeteg bővítést és frissítést kapott, sok rajongó szerint a franchise-nak már régóta esedékes egy folytatás. Bár a The Sims franchise következő része jelenleg is készül, egy ideje már nem lehetett hallani róla. Még 2022-ben derült ki, hogy a The Sims 5 a Project Rene kódnevet kapta. Azóta azonban jóval kevesebb hivatalos információ érkezett a Maxis és az EA részéről. Most egy új szivárgásnak köszönhetően úgy tűnik, hogy azok a játékosok, akik úgy döntenek, hogy keresgélnek, nem csak információfoszlányokat kaphatnak a készülő címről.

Kiszivárgott egy Sims 5 korai verzió, ami játszható

Ahogy arról a GameRant is beszámolt nemrég, hackereknek valahogy sikerült megszereznie a játék egyik PC-s és Androidos buildjét, amit hamar közzé is tettek a neten. Bár nem lehet tudni, hogy a fájlok hol találhatók meg, a téma gyorsan terjedni kezdett a Redditen. Több poszt is igazolta, hogy a játék fájljait bizony meg lehet szerezni, amit számos hírportál és rajongói oldal is megerősített. Elég durva!

The Sims 5 PC and Android build leaked. PC build has Denuvo DRM
byu/Gtorrnet inGamingLeaksAndRumours

 

A szivárgásból egyébként többet között az derült ki, hogy a Denuvo DRM bizony ott lesz a játék mellett, valamint hogy a Maxis a Frostbite-ról az Unreal Engine-re váltott. A játék PC-s és Androidos verziója arra utal, hogy mindkettő elég előrehaladott fejlesztési szakaszban van. Korábban a Maxis elárulta, hogy a PC-s és Android verziók között működni fog a crossplay. Úgy tűnik, hogy sem a Maxis, sem az EA nem reagált egyelőre a szivárgásra, és nem világos, hogy pontosan mennyire friss vagy teljes ez a megjelenés előtti build. Azok, akik megszerezték és kipróbálták valószínűleg hamarosan ontják majd belőle a képeket és a videókat. Ez azonban sosem mutatja meg, hogy milyen lesz a játék végleges verziója.

Ezt láttad?

DV

Korábbi cikkek

CoD-osok figyelem: Egy játékos megalkotta az ultimate FPS kontrollert

2024.04.01. - Nagyon régóta megy a vita az FPS játékok körül, hogy kontrollerrel vagy billentyűzettel…

10 perc telt el azóta...

Figyelem: Jönnek a REKLÁMOK a Discordra, már napokon belül

2024.04.01. - Hogy egy kicsit kontextusba helyezzük a dolgokat, a Discord 2025-ös indulása óta azt…

34 perc telt el azóta...

Boldog szülinapot, Gmail! Sokan poénnak hitték, ma a legnagyobb óriás

Gábor János 2024.04.01. - Poénnak gondolták a felhasználók azt, hogy a Google e-mail szolgáltatást indít,…

1 óra telt el azóta...

Apple: ennyivel rosszabb a régi iPhone-od, mint az új

Gábor János 2024.04.01. - Azzal a könnyed felütéssel népszerűsíti új, összehasonlító aloldalát az Apple, hogy…

2 óra telt el azóta...

Igazán ütős Field Uprade-et hoz el Rebirth a Warzone új szezonjában

2024.04.01. - A Warzone és Modern Warfare III soron következő szezonjától már csak néhány nap…

3 óra telt el azóta...

Ennek a processzorhűtőnek még a monitorodnál is jobb képernyője van

2024.04.01. - Manapság a PC-s felhasználókat két nagy csoportra oszthatjuk fel. Az egyik tábor a…

4 óra telt el azóta...