Call of Duty

Ezért érdemes kipróbálnod a Warzone legújabb játékmódját

2024.02.26. – A Warzone fejlesztői az első szezonban meglehetősen visszafogottan bántak a játékmódokkal. Nem véletlenül, hiszen ekkor még rengeteg dolguk volt az integrációt követően. Éppen ezért lehetett az is, hogy a Season 1 Reloaded startja meglehetősen káoszosra sikerült. A háttérben a szervereken is rengeteg változást kellett eszközölniük, hogy aztán a Season 2-től kezdődően minden flottul menjen. Február hetedikén aztán végre valahára megérkezett a frissítés. A Season 2 nem csak a Ranked módot, de új pályát is magával hozott, így a játék felhozatal is változatosabb lehet.

A Season 2 első heteiben még mindig a finomkodás jellemezte az épen aktuális playlisteket, ám február 22-én esedékes update már kellemesebb módokkal kecsegtetett. A Ranked Play és Battle Royale módok mellett feltűnt a régóta kért Mini Royale, a Resurgence, de még a Plunder sem maradt ki. Ezen kívül pedig (ismét) élesedett a BR Preview nevet visel mód. A közösségben talán ez generálta a legtöbb kérdést, hiszen a Warzone menüje nem minden esetben árulja el a pontos játékszabályokat.

Ezt takarja a Warzone BR Preview módja

A Warzone BR Preview módja olyan változásokat tesztel, melyek akár később megérkezhetnek a sima játékmódokba is. Ide sorolhatjuk az eredetileg Season 1-re tervezett Covert Exfil vagy Weapon Case funkciókat. A mostani teszt sztárjai azonban a Zombie Power Up-ok lehetnek. Összesen hétféle Power Upot találhatnak a játékosok, az alábbi variánsokban:

  • Double Points
  • Full Armor
  • Max Ammo
  • Fire Sale
  • Looting Spree
  • Zarkour
  • Undead Sight

Dupla XP, teljes Armor, maximális lőszer. Ezek olyan tényezők, melyek akár a meccsek kimenetelét is befolyásolhatják. Éppen ezért komoly és alapos monitorozásra van szükség, melyet a fejlesztők ebben a dedikált módban „kockázatok” nélkül megtehetnek. Erről szól tehát a BR Preview, érdemes lehet pár körre beugrani, ha érdekelnek a Warzone lehetséges újításai és segítenéd a fejlesztők munkáját. 

Ezt láttad már?

Arpi

Korábbi cikkek

Olyan csodálatos időutazós játék jön, amilyet még sosem láttunk

Bódi Dániel 2024.02.26. - Szörnyű hibát vétettem! Nem jártam-keltem kellő körültekintéssel, így az eredetileg egy…

12 perc telt el azóta...

Brutális a haszon: ennyit kereshet az Apple a Vision Pro szemüvegen

2024.02.26. - Az Apple Vision Pro február első napjaiban érkezett meg az almás cég amerikai…

17 perc telt el azóta...

Kiderült, hogy mennyi csalóval találkozhatsz a Counter-Strike 2 meccseken

2024.02.26. - Márciusban megrendezésre kerül az első Counter-Strike 2 Major. Ennek megfelelően januárban és februárban…

32 perc telt el azóta...

„Új” videokártyával jelentkezik az AMD, ezzel támadnák meg az Nvidia-t

2024.02.26. - Az AMD az elmúlt időszakban is jelentkezett új kártyával, ám az Nvidia érezhetően…

47 perc telt el azóta...

Elképesztő pusztításra képes ez a Warzone BR, de komoly ára van

2024.02.26. - A Warzone fegyvereit alaposan átrendezték a fejlesztők az elmúlt időszakban. Nem véletlen, hogy…

1 óra telt el azóta...

Lélegzetelállító ingyenes felújítást kapott a Need for Speed: Underground 2

Bódi Dániel 2024.02.26. - Noha az Electronic Arts már több klasszikus Need for Speedet is…

1 óra telt el azóta...