Évekkel azután, hogy bejelentették, majd hátráltatta a COVID, aztán a Starfield készítése, végre történik valami a The Elder Scrolls VI-tal.

2023.08.30. – A The Elder Scrolls VI hatalmas mérföldkőhöz érkezett, és ez óriási örömhír a rajongóknak, hiszen minden idők egyik legjobban várt játékáról van szó – a Grand Theft Auto szintén hatodik felvonása mellett. A két játék nagyjából két év különbséggel jelent meg, és nyugodtan mondhatjuk, hogy meghatároztak egy új játékgenerációt. Mindkettő már-már abszurd hosszú életet él, de a játékosok készen állnak rá, hogy újat kapjanak ezektől a franchise-októl.

A Bethesda még 2018-ban jelentette be a The Elder Scrolls VI-ot, és azóta szinte semmi újat nem hallani felőle. Ennek részben az az oka – emlékeztet a ComicBook, hogy a Bethesda egyszerre leginkább csak egy játékon szokott dolgozni, és az most a napokon belül széles körben is debütáló Starfield. Bár a premier utáni időszakban még nyilván szögelni fogják, és készül hozzá DLC, a stúdió végre új projektekbe is belevághat.

Ami csak egyet jelenthet.

Forrás: Bethesda

Itt tart most a The Elder Scrolls VI

Pete Hines, a Bethesda Softworks kiadó vezetője a Vandalnak nyilatkozva beszélt a stúdió következő terveiről. Persze arról is kapott kérdést, hogy mi újság a The Elder Scrolls VI-tal. Mint ismert a játék öt éve lebeg az előkészítés fázisában, szóval okkal kíváncsi mindenki a Bethesda szándékaira. Hines meglepően nyíltan beszélt a projekről. Rögtön elárulta: a The Elder Scrolls VI már nem csak a koncepció felvázolásán és az előkészítésen van túl, hanem

élesbe fordult a teljes fejlesztése is.

„Mindenki arra összpontosít, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki a Starfieldből. De közben már vannak emberek, akik a The Elder Scrolls VI-on dolgoznak. Erről egyelőre nem fogtok többet hallani, mert a Starfieldre koncentrálunk, és egy darabig ez is marad a prioritásunk” – húzta alá a vezető.

Összegezve

Bár a Bethesda még hosszan el lesz foglalva a Starfield munkálataival, vannak csapataik, akik belevágtak a The Elder Scrolls VI fejlesztésébe is. Ennek attól függetlenül örülni kell, hogy ezen a ponton még évekre vagyunk a sorozat következő, várva várt részétől.

Oké, de mennyit kell várni a The Elder Scrolls VI-ra?

Nem akarjuk az ördögöt a felra festeni, de a hírek szerint a Starfield – mindenestül – kb. 10 éven át készült. Persze sokat hátráltatta a COVID, és közben a Microsoft 2021-ben még fel is vásárolta a fejlesztő Bethesdát, ami szintén okozott némi toporgást. Mivel azonban a The Elder Scrollsban öt sikeres rész után jóval jártasabb a stúdió, valószínűleg sokkal gyorsabban fogja elkészíteni, mint az első IP-ként gyártott Starfieldet. Az Xbox-főnök Phil Spencer legutóbb júniusban nyilatkozott az ügyben, egy bizottsági meghallgatáson. Mint mondta, a játékra szerinte legalább öt évet kell várni. Szóval, ha örülünk is a fejlesztés rajtjának, be kell látni, hogy 2028 előtt aligha jelenik meg.

A The Elder Scrolls VI egyébként várhatóan Xbox-exkluzív lesz, de azt Spencer se tudta konkrétan megmondani, hogy az a konzol még a Series X|S lesz, vagy már valami más.

A Starfieldig még ezekre is próbálj rá:

A 7 legjobb űrfelfedezős játék – ezekkel melegíts a Starfield előtt!

×