Az AMD már korábban leleplezte a HYPR-RX érkezését. Az elmúlt napokban azonban bővebb információk kaptunk az újdonságok listájáról.

2023.08.29. – Az elmúlt időszakban mind az Nvidia, mind pedig az AMD próbálja megkönnyíteni a játékosok dolgát. Mindegyik nagy gyártó rendelkezik valamilyen felskálázó algoritmussal, mellyel értékes képkockákat nyerhetnek a felhasználók a mindennapok során. Folyamatosan fejlődnek ezek, a DLSS már a 3.5-ös verziónál jár, míg az FSR harmadik verziója is egyre közelebbi álom.

A kompetitív játékosokra is gondolnak az óriáscégek. Nvidia oldalról megtalálhatjuk a Reflexet, míg az AMD az Anti-Lag technológiával próbálja minimalizálni az input lagot, azaz a beviteli késést. Versenykörülmények között bizony már pár milliszekundum is körértékű lehet, főleg manapság, a 240-360 Hz-es monitorok és egyre brutálisabb egerek korában. Úgy tűnik azonban, hogy az AMD a háttérben egy sokkal komplexebb csomaggal jelentkezne, mely igazán ütős válasz lehet az Nvidia eddigi ténykedésére.

AMD HYPR-RX – Minden egyben?

A szaksajtó már 2022 novemberében kiszúrta, hogy az AMD egy több algoritmusból álló megoldással készülhet a piacra, mely a HYPR-RX nevet viseli. A választás nem biztos, hogy a legszerencsésebb, hiszen könnyen összekeverhető a gamer körökben szintén népszerű HyperX márkával. Az AMD azt ígéri, hogy egyetlen gombnyomással aktiválhatjuk majd az újdonságot, mely ötvözi a Radeon Anti-Lag, Boost és RSR algoritmusokat, megoldásokat. 

AMD

AMD

2023 augusztusában a fenti diagrammal és több népszerű címmel prezentálják is a HYPR-RX képességeit. Jól látható, hogy nagyon kellemes FPS emelkedést mérhetünk, miközben a beviteli késés is brutális mértékben csökken a Fortnite vagy épp az Apex Legends esetében. Már ez sem hangzik rosszul, ám az AMD továbbgondolta ezt a megoldást is.

Jön a Fluid Motion Frame is

Az Nvidia  Frame Generation egy ízig-vérig DLSS 3 fejlesztés. A DLSS 3 gyakorlatilag nem létező, AI által alkotott képkockákat illeszt be működés közben. A képkockaszám így több lesz, sokkal simább játékélménnyel találkozhatnak majd a játékosok. Ez azonban komolyan terheli az RT és Tensor magokat, így csak az RTX 4000-as kártyákon találkozhatunk majd vele.

AMD

AMD

Nos, az AMD is bemutatta a saját, hasonló elven működő megoldását. Ez a fentebb is említett Fluid Motion Frame nevet viseli majd. A vörös óriás azonban driver szintén oldaná meg a dolgot, így a kiszemelt játékok fejlesztőinek nem is kell külön optimalizációt végrehajtaniuk. A fenti képen FPS számokkal is prezentálták ennek működését. Egy RX 7800 XT kártyát izzasztottak meg 4K felbontáson. HYPR-RX (és Fluid Motion Frame) nélkül 73-as átlag FPS-t olvashattak le, míg a funkció aktiválása után már a 178-as érték sem volt álom. Remek kérdés persze, hogy külsős méréseken hogy vizsgázik majd a megoldás.

Mikor érkezik?

A Radeon Boostot, Anti-Lagot és Super Resolution tartalmazó HYPR-RX szeptemberben debütálhat majd a friss AMD driverekben. A cég nyári megjelenést ígért, de úgy tűnik, hogy az RX 7800 és 7700 kártyákat megvárták a bejelentéssel. A Fluid Motion Frame-re azonban többet kell várnunk. A fejlesztők ígérete szerint valamikor 2024 első hónapjaiban debütálhat majd. A megoldás természetesen csak AMD kártyákon működik majd, ellentétben az FSR 3.0-val, mely Intel és Nvidia kártyákon is futhat majd.

Negyedik szereplő a videokártya-piacon? – Hatalmas fejlesztés érkezett

×