Call of Duty

Visszatért a Plunder? – Ezekkel a Warzone módokkal játszunk egy hétig

2023.08.23. – Augusztus másodikán, az esti órákban elstartolt mindenki számára a Warzone ötödik szezonjának frissítése, ma pedig már a harmadik hetet tapossuk. A Call of Duty battle royale kliense továbbra is teljesen ingyenes, ahogy a DMZ módért sem kér el semmit a kiadó. A régi “Warzone: Caldera” kliens továbbra is él még egy kis ideig, ám a novemberi start óta nem meglepő módon csak Calderán játszhatnak a felhasználók.

Az első időszakban a fejlesztők nem igazán szeretnék túlzásba vinni a módokat, hiszen rengeteg újdonság várja a játékosokat. A Season 2-ben végre megérkezett a kisebb pálya és a Resurgence mód, máris színesebb repertoár várt a rajongókra. Season 3-ban talán végre újra beindult az igazi Warzone életérzés, a negyedik szezonban pedig a helyszínek és a módok sokszínűsége javíthat a korábbi tapasztalatokon. A Reloaded pedig tovább csavart a megszokott működésen, megérkeztek a dinamikusan cserélődő pályák. Remek kérdés volt tehát, hogy mit tartogathat a Season 5. Az első három hét erősen kezdett, de most a többin a sor.

Warzone Playlist

Nézzük is, hogy milyen játékmódok várnak ránk a szerdai playlist frissítés után!

Battle Royale – Al Mazrah – Ranked

  • Trios

Battle Royale – Al Mazrah 

  • Solos, Quads

Battle Royale – Vondel

  • Duos, Trios

Resurgence – Map Rotation

  • Quads, Trios, Duos, Solos

Lockdown – Vondel

  • Quads

Plunder – Al Mazrah

  • Quads

Hol volt eddig a Warzone Plunder?

Múlt szombaton azonban élesedett egy figyelmeztetés a Raven Twitter oldalán. Hamar kiderült, hogy a fejlesztők tudatosan kapcsolták ki a beígért Plunder és Lockdown módokat. Hibát említettek okként, ám pontosan nem nevezték meg, hogy milyen jelenségre gondoltak. Szerencsére a közösség hamar a többiek segítségére sietett. Nem kell nagy bugra gondolni, egyszerűen több XP-t adott a játék, mint kellett volna. A fejlesztők pedig nem igazán szeretik az irreálisan gyors Battle Pass fejlődést.

Bizony, egyszerűen az XP farmolás miatt nem játszhatott a közösség lassan három hétig a fentebb megnevezett módokkal. A Plunder többször is a középpontba került a gyors XP szerzés miatt, úgy tűnik, hogy a Lockdown sem volt kivétel. Azóta nem érkezett frissítés a Raven Trello oldalára a hiba részletezéséről, valószínűleg soha nem is fog. A Lockdownt mindenesetre már engedélyezte augusztus 16-án. Augusztus 23-án, szerda este a Plunder térhetett vissza a játékba, a kérdés, hogy meddig. 

Arpi

Korábbi cikkek

Tovább fejlődik az iPhone-ok egyik legrégebbi, gyári alkalmazása

2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…

45 perc telt el azóta...

Ha bírod a rettegést, ezt a 10 horrorfilmet semmiképp se hagyd ki 2024-ben

Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…

50 perc telt el azóta...

Új pálya, RANKED mód és még kard is – Ezt hozza el a Warzone Season 2

2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…

59 perc telt el azóta...

Több szinten is hibás a Counter-Strike 2 füstje – Reprodukálható a bug

2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…

60 perc telt el azóta...

Hazánkba is megérkezett az AMD új gamer CPU-ja, nem csak az USA-ba

2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…

1 óra telt el azóta...

Visszatért a Warzone egyik legjobb fegyvere – Ez a kiegészítő a titok

2024.02.01. - Február 7-én elstartolt a Warzone és Modern Warfare III újabb közös szezonja. A…

1 óra telt el azóta...