Gaming

28 év után remasterelik a kultikus Star Wars: Dark Forces-t, és a Turok 3 is visszatér

2023.08.23. – Úgy tűnik nagyon bejött a Nightdive Studiosnak a régi nagy klasszikusok remasterelgetése, ugyanis alig készültek el a legendás Quake 2 igen példásan sikerült leporolásával, újabb két kultikus játék remastereléséhez láttak hozzá, amit tulajdonképp a legnagyobb semmiből jelentettek be hirtelen.

Az egyikre, nevezetesen a Turok 3: Shadow of Oblivion modernizált kiadása azért nem érhetett senkit olyan váratlanul, mint a Star Wars: Dark Forces – Remaster létezésének híre. A híres dínóvadász FPS-nek ugyanis az első két felvonását már évekkel ezelőtt, 2015-ben és ’17-ben feljavították, szóval mondhatni időszerű volt a harmadikat is elővenni – amit zárójelesen követhet majd a jövőben a Turok: Evolution Remaster is.

Megjelenés: november 14-én esedékes PC, PlayStation 5, Xbox Series X, Xbox Series S, PlayStation 4, Xbox One és Nintendo Switch platformokon – természetesen alaposan feljavított látvánnyal.

A méltán népszerű Jedi Knight-sorozat legelső részének visszatérése azonban elég meglepő. Persze, mostanság, miután a Disney felrúgta az EA-vel kötött exkluzív játékszerződést, már egyre-másra jelentik be a messzi, messzi galaxisban játszódó újabb űrkalandokat, de azok története szépen bele kell simuljon az újféle kánonba. Az olyan régi sztorikat pedig, mint amilyet az 1996-os Dark Forces is elmesélt, réges-rég száműzték a Legendáknak nevezett szemetesládába, ahonnan alkalomadtán ötleteket nyúlnak a legújabb sorozataikhoz és filmjeikhez.

A lényeg, hogy a Legendák sorát erősítő Dark Forces – vele pedig Kyle Katarn visszatér, méghozzá alaposan átdolgozott 3D renderrel, félelmetesen látványosan felskálázott textúrákkal és modellekkel, nyilván 4K felbontásban 120 képkocka per másodperc mellett. Sőt, még az átvezető videókat is feljavították, melyekből nem csak teljesen száműzték a pixeleket, de még az animációk mozgását is folyamatosabbá, valószerűbbé tették.

Mindezt meg is mutatják büszkén az előzetesben, és bár már most őrületesen látványos a Nightdive munkája, a mutatott játékmenet még csak a pre-alpha állapotokat tükrözi. Vagyis az egyelőre még nem ismert megjelenésre (valószínűleg valamikor 2024-ben) még ennél is pazarabb lesz az eredmény.

Ha pedig ez is legalább olyan jól sikerül, mint a Quake II, akkor reménykedhetünk az 1997-ben megjelent folytatás a Star Wars Jedi Knight: Dark Forces II remasterelésében is. A Dark Forces Remaster egyébként szinte minden masinára: PC-re, PS4 és PS5-re, Xbox Series és One-ra, na meg Switchre is megjelenik.

Mondjuk a Dark Forces II már más formában megújult:

 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Meghalt a Nokia, éljen a Nokia! Nincs több okosmobil, de a márka nem tűnik el

Gábor János 2024.02.01. - Elég egyértelmű jelzést küldött a Nokia készülékeket gyártó cég arról, hogy…

46 perc telt el azóta...

A taxisok élete nem csak játék és mese – Ilyen lesz a Taxiszimulátor

2024.02.01. - A Maxis műfajt teremtett 1989-ben, amikor piacra dobták a SimCity-t. A városi életet…

49 perc telt el azóta...

Váratlan, nagyobb frissítést kapott a Modern Warfare III – Ezek élesedtek

2024.02.01. - Azt már a Call of Duty fejlesztői is megerősítették, hogy február 7-én érkezik…

1 óra telt el azóta...

Bejelentkezhetett a Dungeons and Dragons jogokért a kínai Tencent?

2024.02.01. - A Dungeons and Dragons egy népszerű, fantasy világban játszódó, nyílt végű asztali szerepjáték.…

2 óra telt el azóta...

7 realisztikus vadászszimulátor, aminek a trófeáid között a helye

Gábor János 2024.02.01. - Bár bízom benne, hogy sosem lőttél/lőnél le egy állatot (se), a…

2 óra telt el azóta...

Olyan menő Xbox kontrollereket mutattak be, hogy rögtön a tárcádhoz nyúlsz

2024.02.01. - Megmondom őszintén, annyire nem vagyok nagy rajongója az Xbox kontrollerek kialakításának, de el…

3 óra telt el azóta...