Gaming

Készülj fel, hogy késni fog pár PlayStation exkluzív

2023.08.10 – Nem is olyan rég röppent fel a hír, hogy az Amerikában zajló írósztrájkok miatt több Sony mozifilm premierjét elhalasztották. Nos, erősen úgy tűnik, hogy nem csak a filmek, de a PlayStation exkluzív játékok is így járnak majd – derül ki a Sony legutóbbi pénzügyi jelentéséből.

A Sony több játékot is elhalasztott, amik még ebben a pénzügyi évben jelentek volna meg.

Amikor a PlayStation megjelent talán érthető volt, hogy a Sony nem annyira sok exkluzív címet adott ki, mivel a konzolt nem igazán lehetett kapni. A PlayStation 5 megjelenése óta azonban már eltelt 3 év, már szinte mindenhol elérthető, lejjebb ment az ára, ám valamiért az exkluzívok nem kezdtek el csordogálni. Emiatt egyébként több PS-tulajdonost láttam már panaszkodni.

Sajnos bármennyire is szeretnénk, ez egyelőre nem fog változni, legalábbis az alapján, ami most megjelent. Eszerint a Sony elhalasztotta néhány olyan first-party játék megjelenését, amik eredetileg a 2023-as pénzügyi év második felében, azaz 2024. március 31-ig tartó érkeztek volna – számol be róla a Kotaku újságírója a Twitteren.

Késnek az exkluzívok

Nyilván mindenki számára az a legnagyobb kérdés, hogy melyik lehetnek azok a PlayStation játékok, amik késni fognak. Sajnos a fent látható dokumentum erre konkrétan nem tér ki. Pedig jó lenne tudni, hogy mi lesz az exkluzívok sorsa. Szerencsére vannak olyan címek, melyeket nagyon várunk, de elvileg nem fognak késni: ilyen például a Marvel’s Spider-Man 2, ami a tervek szerint október 20-án érkezik. Nyilvánvaló, hogy ha tovább késne, akkor az igen komoly bevételcsökkenést jelentene a Sony számára.

A GameRant szerint egyébként az egyik lehetséges játék, amit elhalasztottak, a Stellar Blade. Egy akció-kalandjátékról van szó, amit eredetileg 2019-ben jelentettek be, a Sony pedig két évvel később megvásárolta az exkluzivitási jogokat a dél-koreai Shift Up stúdiótól. A Sony tavaly szeptemberben jelentette be, hogy a Stellar Blade 2023-ban jelenik meg PlayStation konzolon. Még mindig nincs megjelenési dátum, így nyilvánvaló, hogy ez a játék pont így járt. Vagyis átcsúszik 2024-re.

Persze ez nem jelenti azt, hogy a PlayStation játékosoknak ne lenne mivel játszania. A PS Plus szolgáltatás rengeteg játékkal bővül, sőt jövőre olyan játékok vannak tervben, mint a Silent Hill 2 Remake, a Death Stranding 2 és a Naughty Dog következő AAA-játéka, bármi is lesz az.

Ezek is a PS Plus részei lesznek:

 

DV

Korábbi cikkek

Ne dőlj be neki! – Álommunkát ajánlanak egy új, csaló SMS-sel

2024.02.01. - Az összes vírustípus közül talán a spyware és a malware a legkellemetlenebb, amibe…

22 perc telt el azóta...

Az úgy erős! – Bugos volt a Warzone, mégis őt bannolták a meccsből

2024.02.01. - Egyszerűen nem lehet vitatni, hogy amióta csak megjelent a Call of Duty Warzone,…

22 perc telt el azóta...

SIESS! – Gyönyörű és iszonyú félelmetes horrorjátékra csaphatsz le ingyen

Bódi Dániel 2024.02.01. - Néhány napja kezdetét vette a GoG évi első nagy játékakciója, ahol…

1 óra telt el azóta...

Zene füleinknek! – Külön Gitárkontroller érkezik a Fortnite Festivalhoz

2024.02.01. - A zenei játékok és a hozzájuk készült hangszeralakú vezérlők nagyon népszerűek voltak a…

1 óra telt el azóta...

Kiszivárgott: ennyire dögerős chip kerülhet az iPhone 16-ba

Gábor János 2024.02.01. - Az új iPhone termékcsaládba kerülő chip annyira gyors lesz, hogy már…

3 óra telt el azóta...

Para és INGYENES – Már tölthető az új Silent Hill játék PlayStation 5-re

2024.02.01. - A Silent Hill egy olyan játék, ami számtalan rajongó számára egy kihagyhatatlan klasszikus.…

4 óra telt el azóta...