2023.07.27. – Kopite7kimi, az ügyeletes Nvidia leaker meglehetősen csöndes volt az utóbbi időszakban. Nem véletlen, hiszen az RTX 40 felhozatal nagy része a boltok polcaira került már. Pár napja éppen a 16 GB-os 4060 Ti érkezett meg, meglehetősen érdekes körülmények között. Sem az Nvidia, sem a gyártók nem adtak tesztpéldányokat senkinek, melyből sejteni lehetett, hogy könnyen bukás lehet a vége. Nem is lepődött meg senki az eredményen.
Már jóval az RTX 40 széria debütálása előtt ismerni lehetett a felhozatalt. Felmerült azonban egy potenciális flagship kártya neve is melyre azóta is hiába várnak a maximalisták. Az egységek prototípus hűtői felbukkantak a kínai feketepiacon, ám bővebb információval azóta sem szolgáltak a leakerek. Egészen idáig.
Úgy tűnik, hogy az Nvidia teljesen elkaszálta az ötletet!
A fentebb említett Kopite7kimi csütörtök délelőtt, pár órával ezelőtt osztotta meg az információt. Az Nvidia nagy eséllyel a hatalmas fogyasztás és az időközben felmerült 12VHPWR csatlakozó problémái miatt kénytelen volt megszüntetni a projektet. Nem maradunk azonban „új” kártyák nélkül, a kicsit hibás, de teljesen működő AD103 és AD106 chipek helyet kaphatnak majd a frissített RTX 4060 és RTX 4070 egységekben. Az AMD az RTX 4090 ellen nem is állított hadba kártyát, nagy eséllyel ez is szerepet játszhatott az óriáscég döntésében. Az RTX 50 széria csak 2025-ben érkezik, így azért nem kell annyira meglepődni, ha jövőre mégiscsak leporolná a tervet az Nvidia.
Bódi Dániel 2024.02.27. - A Google Maps megállás nélkül egyre jobb és hasznosabb alkalmazássá válik,…
Bódi Dániel 2024.02.27. - Kevesen tudják, de az Abandonware-oldalakon egészen különleges kincsekre lelhet az ember.…
2024.02.27. - Ahogy arról már a napokban beszámoltunk, a Warzone metája folyamatosan alakul. Február végére…
2024.02.27. - Az Nvidia 2024 januárjában három új videokártyával is jelentkezett. Az RTX 4070 Super,…
2024.02.27. - A Counter-Strike 2 fejlesztői február elején egy igazán tartalmas csomaggal jelentkeztek. A játékosok…
2024.02.27. - Már az Apple előtt is gyártottak vezeték nélküli fejhallgatókat, fülhallgatókat, ám a cég…