Tech/Tudomány

Sosem volt még ilyen olcsó a 2. generációs AirPods, de nem árt sietned

2024.02.27. – Már az Apple előtt is gyártottak vezeték nélküli fejhallgatókat, fülhallgatókat, ám a cég itt is úttörő volt. Az AirPods volt az első TWS, azaz True Wireless fülhallgató, mely széles körben is el tudott terjedni. Volt időszak, amikor minden gyártó ezt a megoldást és a fehér színvilágot próbálta lemásolni. A piacnak mindenképpen jót tett, hiszen remek modellek érkeztek az alsó ársávba is, manapság már pár ezer forintért is kellemes vezeték nélküli élményt kaphatunk. Az iPhone felhasználók, sőt, még az androidosok egy része is azonban az eredeti modellt preferálja.

Jelenleg három változatot árul az Apple a fejhallgatókból. A 2. generációs AirPods a cég korábbi, EarPods fejhallgatójára hasonlít, mindezt egy töltőtokkal megspékelve. A harmadik generációs AirPods átmenetet képez az „agybadugós” és a sima fülhallgatók között, ám éppen ezért nem mindenki számára kényelmes. Az AirPods Pro széria pedig a csúcs, fülbe illeszkedő szilikonharangokkal, aktív zajszűréssel és megannyi kényelmi funkcióval. Az árcédulák azonban akár 70-80 ezer forintos kilengést is mutathatnak a legolcsóbb és legdrágább modellek között.

Történelmi mélyponton a 2. generációs AirPods, sosem volt még ilyen olcsó hazánkban

A második generációs AirPods 2019-ben került bemutatásra, az elődnél jobb vezeték nélküli képességekkel és kellemesebb üzemidőkkel. Az Apple azóta is a portfólióban tartja, azaz folyamatosan gyártás alatt van, nem kell megijedni attól, hogy már lassan öt éves termékről beszélünk. Éppen ezért remek választás lehet akár iPhone, akár Android felhasználóknak. Utóbbiaknak kevesebb szoftveres támogatással kell beérni, de zenehallgatásra, telefonálásra droidos környezetben is befogható.

2. generációs AirPods

Az Alza.hu weboldalán február 27-én 23%-os árkedvezménnyel, 43090 forintért csaphatunk le a 2. generációs AirPodsokra. Az Árukereső grafikonja alapján ilyen alacsony áron sosem volt még a fülhallgató hazánkban, még a szürke, ÁFA-csalós GSM oldalakon sem. Az Alza.hu ráadásul hivatalos Authorized Reseller, azaz az Apple által is jóváhagyott, ellenőrzött eladó. Ennek köszönhetően sem a termék eredetiségével, sem pedig a garanciával nem lehet semmilyen gond. Nem árt azonban sietni, hiszen ki tudja, hogy meddig érhető el ilyen remek áron az Apple fülese.

Az akciót ide kattintva érheted el!

Sosem volt még ilyen olcsó az AirPods 2. generációja hazánkban – Árukereső

FONTOS: A bejegyzésben szereplő akció a megírást megelőző napokban, órákban aktív volt, ám a megjelenést követően már akár perceken, órákon belül is megszűnhet. 

Ezt láttad már?

Arpi

Korábbi cikkek

Te le tudod verni AK-t League of Legends-ben? – Most megmutathatod!

2024.04.05. – Új év, új izgalmak, új lehetőségek és új kihívások. Az Unibet Magyarország Twitch…

7 perc telt el azóta...

Megújultak a Vodafone tarifacsomagok – nézd, mennyiért és mit kapsz

Gábor János 2024.04.05. - Mobiltelefon függvényében már a legkisebb tarifacsomagtól elérhető a magyarországi Vodafone hálózaton…

1 óra telt el azóta...

Ez egy hordozható PlayStation 1, ami egy kontrollerből készült

2024.04.05. - A 90-es években óriási dolog volt, ha volt otthon vagy a haveroknál egy…

2 óra telt el azóta...

8300 helyett INGYENES lesz az utóbbi évek egyik legjobb sci-fi játéka

Gábor János 2024.04.05. - Újabb nagyvonalú ajándék érkezik a Steammel folyamatosan versengő Epic Games Store-tól.…

3 óra telt el azóta...

Sötét fordulattal folytatódik az egyik legérdekesebb Star Wars-sorozat

Bódi Dániel 2024.04.04. - Mióta a Disney a mindenható ura a Star Wars fantáziavilágának, nagyjából…

14 óra telt el azóta...

A San Andreas fejlesztője 20 év után rántotta le a leplet a játék egy vicces titkáról

Bódi Dániel 2024.04.04. - A GTA-játékokat részben az teszi oly nagyszerűvé, hogy a megjelenésük után…

16 óra telt el azóta...