R6S

Bekeményítenek a fejlesztők – Változik a Rainbow Six Siege Reputation System

2023.07.27. – A Rainbow Six Siege fejlesztői 2022 végén mutatták be a Reputation System Beta első publikus változatát. A rendszer bétájával a következő szintre lépett a Rainbow Six Siege a Ubisoft programozói szerint. A felhasználók megmutathatják, hogy a játék megítélése szerint milyen megbízhatónak vagy épp toxikusnak számítanak. Mindeközben az egykor rosszakaró vagy kevésbé együttműködő játékosok számára javítási lehetőséget nyújt, anélkül, hogy pozitívan vagy negatívan módosítaná a Standing értéket.

Több fokozattal készültek a fejlesztők

Papíron ez jól hangzott. Ahogy azonban az lenni szokott, ami a belsős teszteken tökéletesen működik, a valóságban nem mindig. Éppen ezért pár órával ezelőtt bejelentették a Ubisoft munkatársai, hogy kicsit alakítanak a Reputation System működésén.

Nézzük is, hogy mi változik!

A fejlesztők több szinten is egyensúlyoznák az eddigi rendszert. Korábban túl hamar és jogtalanul elérhető volt az „Esteemed” és „Exemplary” fokozat, többé ez nem lesz így. Ezen kívül azon is módosítottak, hogy a játék mikor osztja ki az első büntetéseket a játékosoknak. Az alábbiakra számíthatnak még a játékosok:

  • A frissítés után megváltozhat a fokozat, tisztességes játékkal ismét feljebb tornázható
  • A visszaeső toxikus, szabálysértő játékosokra sokkal gyorsabb büntetés várhat

A rendszer továbbra is béta állapotban marad egy ideig, kell még egy-két szezon, hogy magabiztosan rá lehessen bízni a játékosok megítélését.

Borító: YT

Arpi

Korábbi cikkek

Itt a vége – Európa-szerte eltűnnek a boltokból a lemezes Xbox-játékok

Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…

10 óra telt el azóta...

Tovább fejlődik az iPhone-ok egyik legrégebbi, gyári alkalmazása

2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…

13 óra telt el azóta...

Ha bírod a rettegést, ezt a 10 horrorfilmet semmiképp se hagyd ki 2024-ben

Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…

13 óra telt el azóta...

Új pálya, RANKED mód és még kard is – Ezt hozza el a Warzone Season 2

2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…

13 óra telt el azóta...

Több szinten is hibás a Counter-Strike 2 füstje – Reprodukálható a bug

2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…

13 óra telt el azóta...

Hazánkba is megérkezett az AMD új gamer CPU-ja, nem csak az USA-ba

2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…

13 óra telt el azóta...