Gaming

Eladták a Dying Lightot fejlesztő stúdiót, de ez jó hír is lehet

2023.07.25. – Az a kínai Tencent vásárolta fel a Techlandot, amelyiknek a mobiljáték a specialitása. Részben nekik köszönhető a PUBG Mobile és a Call of Duty Mobile is, szóval adná magát, hogy az új tulajdonos ebbe a karámba tereli be portfoliójának új ékkövét, a Dying Light fejlesztőjét is.

Ez várhatóan nem így lesz,

legalábbis erre utal a Techland alapító-vezérigazgatójának IGN által idézett blogbejegyzése. Paweł Marchewka ebben egyrészt bejelentette, hogy a cég többségi részesedése mostantól a Tencentté, másrészt közölte: ez egy „nagyon pozitív fejlemény, mert még több lehetőséget ad a játékfejlesztésre”.

Forrás: Techland

A korábban a Dead Islandet, majd legutóbbi két sikercímét, a Dying Light 1 és 2-t készítő stúdió nemrég tette közzé, hogy műfajt vált és a zombi horrorok után egy gyönyörű, sztori vezérelt fantasy RPG-t fog gyártani. Miden bizonnyal ehhez kapnak jelentős segítséget az új tulajdonostól.

 

Az eddig ismeretlen című alkotáshoz Marchewka több anyagi forrást és erős piaci partnerkapcsolatokat remél a Tencenttől, miközben a Techland megőrizheti kreatív szabadságát és függetlenségét. Úgy legyen!

Emlékezetes, hogy a Tencent nálunk is „vásárolt” már:

Gábor János

Korábbi cikkek

Nem fogsz hinni a szemednek – ennyiért kelt el egy Hello Kitty Xbox

Gábor János 2024.02.27. - Bár limitált kiadású, de mégiscsak törött Hello Kitty-s Xboxért fizettek ki…

16 perc telt el azóta...

Upsz! – A The Sims 5 korai verziója kiszivárgott az internetre

2024.02.27. - Megmondom őszintén, magam is nagyon várom a The Sims 5 megjelenését, annak ellenére,…

1 óra telt el azóta...

Kirúgják a Helldivers 2 játékosokat, ha nem jó loadoutot használnak

Gábor János 2024.02.27. - Vannak Helldivers 2 játékosok, akik azzal a nagyon kellemetlen dologgal szembesülnek,…

2 óra telt el azóta...

Ezért érdemes kipróbálnod a Warzone legújabb játékmódját

2024.02.26. - A Warzone fejlesztői az első szezonban meglehetősen visszafogottan bántak a játékmódokkal. Nem véletlenül,…

15 óra telt el azóta...

Olyan csodálatos időutazós játék jön, amilyet még sosem láttunk

Bódi Dániel 2024.02.26. - Szörnyű hibát vétettem! Nem jártam-keltem kellő figyelemmel az interneten, így az…

15 óra telt el azóta...

Brutális a haszon: ennyit kereshet az Apple a Vision Pro szemüvegen

2024.02.26. - Az Apple Vision Pro február első napjaiban érkezett meg az almás cég amerikai…

16 óra telt el azóta...