Életmód

A Razer fejhallgatója mentette meg a játékost a haláltól

2022. 04. 05. – Egészen félelmetes történetet osztott meg egy kaliforniai gamer a Reddit Razer subredditjén még tavaly, ami ha igaz, akkor bizony irtózatosan könnyen tragédiával is végződhetett volna.

A 18 éves játékos a posztjával köszönetet szeretett volna mondani a népszerű gyártónak, mert állítása szerint az ő fejhallgatójuk mentette meg az életét. A tinédzser szerint teljesen átlagos nap volt a múlt szerdai, egészen délelőtt fél 11-ig, amikor egy – valószínűleg – eltévedt golyó eltalálta a házukat. A lövedék az egyik ablakon jutott be, majd az egyik falon átfúródva egyenesen az éppen PC-n játszó fiatal feje felé tartott.

A golyót viszont legnagyobb szerencséjére a Razer Kraken fejese hárította, pontosabban a benne található fém elvezette, így a fiú túlélte a halálos golyóval való találkozást.

A lepattant lövedéket ezután az ágyon találta meg, amit később a helyi rendőrségnek adott át. A srác szerint az egyetlen oka, hogy egy kisebb fejfájással túlélhette az esetet, hogy a Razer tényleg jó anyagokat használ a termékeiben. Mindez persze igaz, de érdemes hozzátenni, hogy sokat segíthetett a nappali falának a lassítása is, illetve azt sem tudni pontosan, hogy honnan és milyen távolságból lőhették ki eredetileg a golyót.

A Razer illetékesei később hozzátették, hogy ez nem egy reklám vagy április elsejei átverés a részükről, és nagyon örülnek, hogy a fiú épségben van. Ezután felajánlottak neki egy ingyen fejhallgatót is, de a beszámolók szerint ezt a tini visszautasította, mondván ő tényleg csak meg szerette volna köszönni a Razer remek munkáját – még úgy is, hogy eredetileg nem egy „golyóálló” fejhallgatót terveztek.

 

via – PCGamer

Egy másik nagyon szerencsésnek az iPhone-ja mentette meg a napokban az életét:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Megjelent egy remek Csillagkapu-játék a Steamen, amit ingyen kipróbálhatsz

Bódi Dániel 2024.02.04. - Hiába adja magát a Csillagkapu hatalmas univerzuma, a játékfejlesztők nem különösebben…

6 óra telt el azóta...

Ezzel a Warzone fegyverrel apríts a Season 1 utolsó napjaiban

2024.02.04. - A Warzone és Modern Warfare III második közös szezonja február 7-én érkezik a…

7 óra telt el azóta...

Mostantól gyerekjáték lesz feltelepíteni a Windows nyílt forrású klónját

2024.02.04. - A ReactOS egy nyílt forrású projekt, melynek célja, hogy egy mikrokernel alapú, a Windows NT, Windows 2000 és  XP alkalmazásaival és drivereivel kompatibilis operációs…

8 óra telt el azóta...

Korábban jöhet a legígéretesebb Star Wars-játék valaha, mint gondolnád

Bódi Dániel 2023.02.04. - A Star Wars Outlaws nem csak az utóbbi, hanem úgy en…

8 óra telt el azóta...

Majdnem kivették a Counter-Strike 2 alap funkcióját a fejlesztés során

2024.02.04. - A 2023-as év hatalmas vízválasztó volt a Counter-Strike széria életében. A CS:GO 2012-es…

8 óra telt el azóta...

Tényleg teljesen hangtalan Nvidia kártyával készül az egyik gyártó

2024.02.04. - Az Nvidia mostanra végzett a januári kiszórással. Az elmúlt időszakban megérkezett az RTX…

8 óra telt el azóta...