Film/TV

Nagy bajban a The Last of Us 2. évada, ami lehet, hogy évek múlva sem készül el

Bár már a The Last of Us sorozatra is sokat kellett várni, hisz 2014 óta tervezgették a sikerjáték élőszereplős feldolgozását, mire az HBO fedélzetén Craig Mazin és Neil Druckmann végül valóban le tudták azt forgatni, de úgy tűnik, hogy nem lesz sokkal könnyebb sorsa a folytatásnak sem.

Ezúttal viszont nem a kreatív zsákutcák miatt tolódik el a második évad, hanem a korábban már a Leet digitális hasábjain is többször taglalt hollywoodi írói és újabban színészi sztrájk miatt. A sokakat kizsákmányoló nagyvállalatokkal szemben fellépő szakemberek ugyanis egy jobb gázsi reményében mentek az utcára – hozzáteszem teljesen jogosan, ezzel viszont megannyi várt és híres produkció munkálata is leállt.

Ennek esett most áldozatául a The Last of Us 2025-re ígért 2. felvonása, amire sanszos, hogy többet kell várnunk 2 évnél.

Ezt egyébként a sorozat egyik fő írója és showrunnere, Craig Mazin erősítette meg a Deadline-nak adott interjújában, amiben azt is hozzátette, hogy a jelenlegi helyzet senkinek sem jó – sem az HBO-nak, sem pedig a tüntető szakembereknek. Mazin szerint a történet folytatásának előkészítése jó ütemben haladt, a váz, azaz a második évad cselekménye nagy vonalakban már elkészült, sőt, az első részt is sikerült még a határidő előtt lekörmölnie és leadni azt az HBO-nál, most azonban mindennel kénytelenek voltak teljesen leállni.

Pedig a munkába még Halley Gross is becsatlakozott, aki a The Last of Us Part II-n dolgozott együtt Druckmann-nal, a játékhűségre tehát most sem lesz sok panasz. Azt viszont már most leszögezték, hogy bár nagyon sok dolgot egy az egyben emelnek át a játékból, de lesznek olyan aspektusok, melyeket a sorozatos forma miatt át kell alakítaniuk. Illetve újfent megerősítette azt is, amit eddig is tudtunk/sejtettünk: a második szezon nem dolgozza fel az alapanyagként szolgáló Part II egészét.

A mikor azonban nagy kérdőjel. Mazin szerint minden erejükkel azon vannak, hogy tartható maradjon a 2025-ös premierdátum, de a sztájk miatt már most nagyon sok sorozatot és filmet el kellett halasztani. Emiatt pedig ők sem tudnak garantálni semmit, vagyis ha nem jutnak időben dűlőre a felek, akkor a The Last of Us-ra is hasonló sors várhat.

Ez pedig azért is fontos, mert Joel, Ellie és Abby megrázó története eszerint nem fog befejeződni a 2. évaddal. A pontot valószínűleg a 3. évad fogja jelenteni, ha viszont valóban csúszik a folytatás bemutatója, akkor nagy eséllyel a 2020-as évek végén, azaz közel 7 év múlva láthatjuk a lezárást.

Pedig egészen nagy elismeréseknek néz elébe az 1. évad:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

899 forintért 8 játék között egy legendás RPG-t is berámolhatsz

Bódi Dániel 2024.02.02. - Érdemes most már megtanulni, hogy a magyar előfizetők különösen jól járnak…

8 óra telt el azóta...

Ennyire beteg és furcsa horrorjáték 10 évente, ha megjelenik

Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…

12 óra telt el azóta...

Ez jól kezdődik: baj van a Galaxy S24 kijelzőjével – a Samsung is elismerte

Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…

14 óra telt el azóta...

A TOTY Messi-fiaskóval kinyírta az FC 24-et az EA Sports

2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…

14 óra telt el azóta...

Brutális lesz a Netflix éve: Ez a 93 (!!!) sorozat már biztosan érkezik idén

A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…

14 óra telt el azóta...

Season 2-től teljes squadokat is megéri majd legyőzni Warzone-ban

2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…

14 óra telt el azóta...