2023.07.13. – Igen, olyan korban élünk, amikor az online játékok, mint például a Fortnite, szinte hetente hoznak be valamilyen kollaborációt egy-egy- filmből, játékból vagy épp a való világból. Az Activision az elmúlt időben követi ezt a példát, aminek az a következménye, hogy a Modern Warfare 2 és a Warzone 2 skin-palettája eléggé felhígult. Lehet ennek örülni vagy nem: úgy tűnik ismét jön pár érdekes arc operátorként a játékba.
Egyértelmű, hogy a crossover kollaborációk megjelenése megéri az Activisionnek, hiszen egyre több van belőlük. Nem is olyan rég került be NICKMERCS és TimTheTatman is, akik egyedi csomagokat kaptak a játékban. A dolgok ugyanakkor itt nem egészen a tervek szerint alakultak, mivel mindkét csomagot eltávolították különböző viták miatt.
Ez azonban talán nem állította meg teljesen az Activision terveit. A Season 4 Reloaded július 12-i frissítését követően az adatbányászok átvizsgálták a legújabb kódokat, és utalásokat fedeztek fel a jövőbeli celeb Operátorokra. Az adatbányász HeyImAlaix szerint olyan művészek jelenhetnek meg majd a játékban, mint
21 Savage és Nicki Minaj.
Ez akár azt is jelentheti, hogy hamarosan az ismert hip-hop előadók bőrébe bújva lövöldözhetünk. Persze az, hogy ez a két sztár valóban bekerül-e a játékba, egyelőre nem lett megerősítve, ahogy azt sem lehet tudni, hogy mikor érkeznek. Egyelőre ez csupán néhány utalás a fájlok között, de az Activision esetében ugye sosem lehet tudni.
Bár a crossoverek nem számítanak újdonságnak a CoD-ban, a celeboperátorok egy új terület. Ha a szivárgások igaznak bizonyulnak, akkor 21 Savage és Nicki Minaj lennének az első játszható zenészek a CoD-ban.
Bódi Dániel 2024.02.04. - Hiába adja magát a Csillagkapu hatalmas univerzuma, a játékfejlesztők nem különösebben…
2024.02.04. - A Warzone és Modern Warfare III második közös szezonja február 7-én érkezik a…
2024.02.04. - A ReactOS egy nyílt forrású projekt, melynek célja, hogy egy mikrokernel alapú, a Windows NT, Windows 2000 és XP alkalmazásaival és drivereivel kompatibilis operációs…
Bódi Dániel 2023.02.04. - A Star Wars Outlaws nem csak az utóbbi, hanem úgy en…
2024.02.04. - A 2023-as év hatalmas vízválasztó volt a Counter-Strike széria életében. A CS:GO 2012-es…
2024.02.04. - Az Nvidia mostanra végzett a januári kiszórással. Az elmúlt időszakban megérkezett az RTX…