2023.07.10. – Lassan elérkezünk július közepéhez. A Warzone és Modern Warfare II rajongók már izgatottan várják az elkövetkezendő heteket. Nem is véletlenül, hiszen napokon belül beeshet a Call of Duty címek következő frissítése. Ha nem szakítják meg elmúlt idők hagyományait a fejlesztők, akkor Season 4 Reloaded névvel találkozhatunk majd a hivatalos dokumentumokban.
A Reloaded frissítéseket általában rendesen megpakolja az Activision csapata, ám annyi újdonságra azért nem kell számítani, mint egy-egy szezonkezdésnél. A változások, fejlesztések listáját a fejlesztők előzetesen is ismertetik majd a konkrét update előtt pár nappal. Szerencsére a hivatalos információknak és az adatbányászoknak köszönhetően átfogó képet kaptunk arról, hogy mit is várhatunk.
Nézzük is, hogy mivel készül számunkra a Warzone Season 4 Reloaded!
A frissítés magával hoz majd legalább egy fegyvert, melyet igyekszik titokban tartani a fejlesztői gárda. Annyi biztos, hogy a shotgun kategóriát erősítik tovább. Az in-game jelek azonban arra is utalnak, hogy két fegyverrel bővülhet a játék, így összesen 5-re bővítve a Season 4-ben debütált újoncok számát. A KV Broadside erejéből kiindulva többen félnek a friss játékszer érkezésétől, ám remélhetőleg a fejlesztők figyelnek a balanszolásra. A korábbi szezonokhoz hasonlóan ismét küldetésekkel vagy csomag vásárlásával oldhatjuk fel.
A Modern Warfare II rajongói is átélhetik a holland pálya adta életérzést. A városka egy kis szegletét, a Waterfront nevet viselő helyszínt ültetik át a fejlesztők a multiplayer módba. 6 vs. 6 játékoknak ad majd otthont, izgalomban biztosan nem lesz hiány.
A Special Ops „történet” utolsó epizódja is a Reloaded frissítéssel debütál majd. A mód rajongói ismét Trio formátumban vethetik bele magukat a történetszálba. Az Episode 4 teljesítése egy Farah skinnel is megajándékozza majd a játékosokat. Ha tippelnünk kellene, ezúttal is kifejezetten komplex és nehéz feladatok várnak majd a felhasználókra.
A fejlesztők június közepén bemutatták a Warzone új pályáját, Vondelt. Jelenleg csak Resurgence módokban mérhetik össze tudásukat a játékosok, ám hamarosan ez megváltozik. A klasszikus Battle Royale rajongók is fejest ugorhatnak majd az izgalmakba, ehhez pedig egy új Gulag is dukál majd. Sokakat Verdansk „Showers” helyszínére emlékeztet az 1v1 küzdőtér, nem is véletlenül.
A rendelkezésre álló információk alapján, napi jutalmakra is számíthatnak a játékosok. Hasonlóan a Fortnite: Save The World módjához, bizonyos bejelentkezési szám után jár néhány apróság. Legyen szó Blueprintről, extra XP tokenről vagy épp Calling Cardokról.
A korábbi tippek július 12-ével kalkuláltak, ám a múlt héten tapasztalható csend nem ezt a teóriát erősíti. Jelenleg a július 19-es dátum tűnik a legvalószínűbbnek. A több éves hagyományokból kiindulva magyar idő szerint valamikor 18:00 és 19:00 között startolhat majd el a szezonközi frissítés Warzone-ban, DMZ-ben és Modern Warfare II-ben.
Bódi Dániel A filmvilág sosem volt még annyira nyitott és szinte mentes a tabutól, mint…
Bódi Dániel 2022. 05. 03. - A fekete lyukak sokáig csak elméletben léteztek, egészen 2019-ig,…
Gábor János 2024.02.04. - Most már bármelyik pillanatban bejelentheti a Warner Bros. és az HBO,…
Gábor János 2024.02.04. - A Pocketpair annak ellenére sem lehet felhőtlenül boldog, hogy az általa…
RP 2022. 07. 11. - A nagy nyári melegek miatt bizony gondok akadhatnak az alapjáraton…
Gábor János 2024.02.04. - Visszataszító húzással lopkodhatja össze az adataidat más böngészőkből az Edge, és…