A közfelkiáltással legszebb videojátéknak megszavazott, 2020-as PlayStation exkluzív egyre nagyobb kultusszá válik, ezért nem kerülheti el az élőszereplős adaptációt sem. Ez persze csak akkor baj, ha elbarmolják a népszerű tartalmat. Mivel
a filmet a John Wick rendezője, Chad Stahelski forgatja,
viszonylag kicsi rá az esély, hogy a játék feldolgozása unalomba fullad. Aggodalmunk legfeljebb a történet átemelése miatt lehet, hiszen a filmes nemrég nyilvánvalóvá tette, hogy számára főleg a képi világ fontos. Úgy gondolja, az adaptáció „túl is szárnyalja majd azt, amit a játék a látvánnyal elért”. Merész fickó.
A Comic Book Movie-nak adott friss interjújában Stahelski bővebben is beszélt a készülő filmről, és megszellőztette, hogy többet szeretne kezdeni a forrásanyaggal annál, hogy forgat belőle egyetlen egészestés filmet.
„Csak a látványt szeretném megtartani […] és a karakterek is olyanok, hogy semmiképp’ nem akarom elveszíteni őket.”
„Tudjuk, hogy nagyszerű anyagunk van” – folytatta a rendező. „Az a kérdés, hogyan tegyük kézzelfoghatóvá bármilyen platformon, vagyis hogyan csináljunk belőle egy nagyszerű két-két és fél órás filmet?” Szerinte a készülő mozinak önmagában is kielégítőnek kell lennie, de közben nyitva kell hagynia a sztorit, hogy tovább bővíthető legyen. És „ez az igazi kihívás, hogy hogyan lehet ennyi nagyszerű dolgot nézhető szintre hozni”. Chad Stahelski elárulta: a film előkészítése gőzerővel zajlik, és nagy gondossággal kezelik, mert „elképesztő története van”.
„Ez egy anti-szamuráj szamuráj film.
Nagyszerű tematikája van, és nagy nyomást jelent, hogy komoly iránta az érdeklődés, mióta a Last of Us bebizonyította, hogy a videojátékból filmmé válás átka megszűnt. Meg lehet csinálni. Csak szeretetet és figyelmet kell adni neki” – szögezte le.
Bódi Dániel 2024.02.04. - Hiába adja magát a Csillagkapu hatalmas univerzuma, a játékfejlesztők nem különösebben…
2024.02.04. - A Warzone és Modern Warfare III második közös szezonja február 7-én érkezik a…
2024.02.04. - A ReactOS egy nyílt forrású projekt, melynek célja, hogy egy mikrokernel alapú, a Windows NT, Windows 2000 és XP alkalmazásaival és drivereivel kompatibilis operációs…
Bódi Dániel 2023.02.04. - A Star Wars Outlaws nem csak az utóbbi, hanem úgy en…
2024.02.04. - A 2023-as év hatalmas vízválasztó volt a Counter-Strike széria életében. A CS:GO 2012-es…
2024.02.04. - Az Nvidia mostanra végzett a januári kiszórással. Az elmúlt időszakban megérkezett az RTX…