Ahogy azt már korábban megszokhattuk, a Call of Duty fejlesztői néha megnyitják a fizetős cím kapuit is. Egy-egy Season start után nincs is jobb időpont erre, hiszen több szempontból is kedvező lehet a kiadónak. Egyrészt a múlt hét közepén startolt el a Season 4 frissítés, mely nem csak új tartalmakkal, hanem rengeteg hibajavítással is bővítette a Call of Duty játékokat. Ehhez pedig nem is kell sokkal jobb kedvcsináló, mint egy kis ingyenes időszak.
Nézzük is, hogy mire számíthatunk!
Csütörtök estétől kinyílnak a szerverek kapui, melyet egészen hétfőig élvezhetünk majd. Ennek köszönhetően egy teljes hétvége a rendelkezésünkre áll, hogy megismerkedjünk a Modern Warfare II lehetőségeivel. Minden platformon elérhető már a letöltési opció. PC-n a Battle.net és Steam kliensekben élesednek az ingyenes indítás lehetőségei. Amennyiben mégsem találnád meg őket, segítünk, ám nagy eséllyel nem lesznek élesek a linkek csütörtökig:
A fejlesztői kép alapján tizenhárom pályát és tizennégy módot is kipróbálhatunk majd. Az FPS/FPP kameranézet mellett a TPS/TPP nézet rajongói is örülhetnek, hiszen szabadon választhatunk, hogy melyik módban vágunk neki a harcoknak. Némi akciót is kapunk a címre, érdemes meglátogatni a platformunknak megfelelő áruházat.
Bódi Dániel 2024.02.01. - Néhány napja kezdetét vette a GoG évi első nagy játékakciója, ahol…
2024.02.01. - A zenei játékok és a hozzájuk készült hangszeralakú vezérlők nagyon népszerűek voltak a…
Gábor János 2024.02.01. - Az új iPhone termékcsaládba kerülő chip annyira gyors lesz, hogy már…
2024.02.01. - A Silent Hill egy olyan játék, ami számtalan rajongó számára egy kihagyhatatlan klasszikus.…
Gábor János 2024.02.01. - Mintegy 400 ezer család és iskola bevonásával készített nemzetközi kutatást a…
2024.01.31. - Január második felében egyre több pletyka keringett arról, hogy a hónap utolsó napján…