A Microsoft egészen komoly tempót diktál a Game Pass játékszolgáltatásával, amelybe hamarosan irdatlanul remek játékok fognak bekerülni. Ezek egy részéről már jó előre lerántották a leplet a Summer Game Fest előadásuk során, amely legnagyobb sztárja egyértelműen a Starfield volt, de a Bethesda űreposzán túl is bőven van mire várni.
A nagy hűhó közepette viszont könnyen elsiklottunk afölött, hogy a redmondiak még nem leplezték le a menetrendszerűen június második felében frissülő kínálat újoncait, így egyelőre csak a távozók miatt tudtunk bánkódni. Most azonban pótolták ezt a hiányosságot is, és tenyerünket hevesen összedörzsölve örömmel jelenthetjük, hogy egyáltalán nem lesz miért panaszkodnunk.
A fülledt nyári hónap legeslegnagyobb érkezője a nem is olyan régen megjelent Need for Speed: Unbound lesz, ami az EA Play jóvoltából kerül fel az Ultimate-csomaggal elérhető játéktárba. Erre pedig nem is kell sokat várni, hiszen a Criterion legújabb eszeveszett versenyjátéka már június 22-től tölthető lesz az előfizetők számára.
Külön érdekesség, hogy pont a hetekben került a Criterion berkeibe egy tehetséges magyar fejlesztő, Csongrády Franciska, aki mostantól az NFS-széria útját is egyengetheti, mint senior narratív dizájner. Vele egy interjút is készítettünk, amit mindenképp érdemes elolvasnod!
Visszatérve a Game Pass érkezőkhöz, természetesen az Unboundon túl is bőven lesz élet, íme az összes játék, ami június végén és július elején érkezik a szolgáltatásba:
Elégedett vagy az újdonságokkal?
2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…
2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…
Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…
Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…
Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…
Bódi Dániel 2023.07.03. - "A támadásokat a B-gomb lenyomásával kerülheted el. Ne felejtsd, a HP-potion…