R6S

Kellett ez nekünk? – Máris kipróbálható a Frost átdolgozás

A Rainbow Six Siege fejlesztői februárban leplezték le a Year 8-as terveket. Most, hogy az aktuális év második szezonja is megérkezett, egyből egy kis tesztre kérik fel a játékosokat. Ennek célja nem más, mint az egyik jelenlegi Operator, Frost átdolgozásának kipróbálása. Kiemelték, hogy semmi sem végleges, így tényleg fontos a játékosok visszajelzése a jelenlegi elgondolásokról.

Sokan már februárban sem értettek teljesen egyet Frost átdolgozásával, hiszen a játékosok szemében nem igazán számított OP-nek. Egy biztos pont volt a Defender oldalon, ám a pickrate és winrate arányok azt mutatták, hogy bizony eljött az ideje egy kis gyengítésnek. Érdekesség, hogy a ban rate aránya sem volt túlzó, a TOP 10-ben sem volt benne Defender oldalon.

Így változik majd az Operator!

A jelenlegi információk alapján az alábbi módosításokra érdemes felkészülnünk:

  • A támadók self-revive-ot alkalmazhatnak, miután a Frost Mat áldozatai lettek, ám ha már volt egy DBNO, akkor instant halál vár rájuk
  • Az „újraéledést” követő 25 másodpercben hatalmas vértócsát húznak maguk után ezek a játékosok, 20-ra csökken a HP-juk és nem lesznek képesek sprintelni sem

Remek kérdés, hogy valós körülmények között mennyire működik ez a módosítás. Szerencsére a tesztszerveres kör erre is választ adhat. A fejlesztők információi alapján hétfő délutántól mindenki ki is próbálhatja az átdolgozott Frostot. Ahogy azonban korábban is említették, még egyik változtatás sincs kőbe vésve.

 

Arpi

Korábbi cikkek

Megjelent egy remek Csillagkapu-játék a Steamen, amit ingyen kipróbálhatsz

Bódi Dániel 2024.02.04. - Hiába adja magát a Csillagkapu hatalmas univerzuma, a játékfejlesztők nem különösebben…

2 óra telt el azóta...

Ezzel a Warzone fegyverrel apríts a Season 1 utolsó napjaiban

2024.02.04. - A Warzone és Modern Warfare III második közös szezonja február 7-én érkezik a…

3 óra telt el azóta...

Mostantól gyerekjáték lesz feltelepíteni a Windows nyílt forrású klónját

2024.02.04. - A ReactOS egy nyílt forrású projekt, melynek célja, hogy egy mikrokernel alapú, a Windows NT, Windows 2000 és  XP alkalmazásaival és drivereivel kompatibilis operációs…

4 óra telt el azóta...

Korábban jöhet a legígéretesebb Star Wars-játék valaha, mint gondolnád

Bódi Dániel 2023.02.04. - A Star Wars Outlaws nem csak az utóbbi, hanem úgy en…

4 óra telt el azóta...

Majdnem kivették a Counter-Strike 2 alap funkcióját a fejlesztés során

2024.02.04. - A 2023-as év hatalmas vízválasztó volt a Counter-Strike széria életében. A CS:GO 2012-es…

4 óra telt el azóta...

Tényleg teljesen hangtalan Nvidia kártyával készül az egyik gyártó

2024.02.04. - Az Nvidia mostanra végzett a januári kiszórással. Az elmúlt időszakban megérkezett az RTX…

4 óra telt el azóta...