Az elmúlt hetek során többször is felerősödtek azok a hírek, amik az Intel processzorok átnevezéséről szóltak. Nem is véletlenül, hiszen Bernard Fernandes, az Intel globális kommunikációért felelős igazgatója maga is megerősítette, hogy készülődik valami a háttérben. A névváltás oka nem más, mint a Meteor Lake architektúra megjelenése és az ezzel járó korszakváltás. A névcsere módja és mikéntje azonban egészen idáig pletyka szinten terjedt csak a közösségben. Úgy tűnik, hogy ilyen téren is pontot tehetünk az i-re…vagy inkább el is vehetjük azt.
Eldobja az „i” jelzést a cég!
A jelenlegi „Core” processzorok közel másfél évtizede vannak velünk. Először az i3, i5 , i7 kategóriákkal találkozhattunk, majd később az i9 csatlakozott a trióhoz. Ezt a hagyományt hagynák el a cég mérnökei. A hivatalos, Intel által publikált képkockák is arról árulkodnak, hogy az „i” jelölés helyett immáron „Ultra” szót találhatjuk majd a jövőben érkező egységeken. Ahogy azt már májusban fejtegették többen, így nézhetnek majd ki az új jelölések:
Az ősszel érkező Raptor Lake Refresh széria várhatóan még megtartja a korábbi jelölést, így az asztali szegmensben csak 2024-re várható a névváltoztatás. A hordozható készülékekbe szánt modellek azonban már hónapokon belül az Ultra nevet viselhetik magukon.
Forrás: Videocardz
Bódi Dániel A filmvilág sosem volt még annyira nyitott és szinte mentes a tabutól, mint…
Bódi Dániel 2022. 05. 03. - A fekete lyukak sokáig csak elméletben léteztek, egészen 2019-ig,…
Gábor János 2024.02.04. - Most már bármelyik pillanatban bejelentheti a Warner Bros. és az HBO,…
Gábor János 2024.02.04. - A Pocketpair annak ellenére sem lehet felhőtlenül boldog, hogy az általa…
RP 2022. 07. 11. - A nagy nyári melegek miatt bizony gondok akadhatnak az alapjáraton…
Gábor János 2024.02.04. - Visszataszító húzással lopkodhatja össze az adataidat más böngészőkből az Edge, és…