De jól is jött volt ez nagyjából 20 évvel ezelőtt.

Bár komolyabban senkinek sem javaslom, hogy a 2001-ben megjelent legendás Windows XP-t használja a mindennapokban, hiszen a Microsoft 2014 óta semmilyen szinten nem támogatja a letűnt operációs rendszert, de néhány (százalékban kevés, amúgy több millió) az átlagosnál elkötelezettebb felhasználó még mindig életben tartja.

Valószínűleg a megmaradt Windows XP-t inkább vállalatoknál láthatjuk viszont, ahol valamiért kénytelenek olyan ősi programokat használni, melyek nem kompatibilisek az újabb rendszerekkel. Mindenki más azonban Windows 10-et vagy 11-et nyomkod, vagyis a legtöbben már teljesen megfeledkeztek az XP-ről.

Most viszont nagy hírekkel szolgált a The Register: 22 év után most először sikerült teljes mértékben „feltörni” az XP termékkulcsok érvényesítésére használt algoritmust, úgy méghozzá, hogy az offline is tökéletesen működik. Hogy ez pontosan mire is jó, azt nehezen lehet megmondani, az ötperces nosztalgiázáson túl ugyanis tényleg nem ajánlanál már senki ember gyermekének.

Főleg azért nem, mert a Windows egyik legjobbjának tartott XP még fénykorában is telis-tele volt mindenféle sebezhetőséggel, a 9 évvel ezelőtt leállított támogatást követően pedig még nagyobb kockázatokat rejt. Aztán ott van az a tényező, hogy egy rakás eszközt és programot már nem is támogat, szóval sok dologra már egyébként sem lehetne rendeltetésszerűen használni. Múltidézőként viszont tökéletesen működhet.

A The Register szerint egyébként a termékaktiválási algoritmust egy ideje már feltörték: 2019-ben megjelent egy egy nyílt forráskódú kulcsgenerátor, ami végtelen számban tudott működő Windows XP kulcsokat készíteni. Ez a program azonban külső aktiváló szolgáltatásokat igényelt az operációs rendszer érvényesítésének és telepítésének befejezéséhez, ami trükkös, ha ezek a szolgáltatások már nem használhatók vagy elérhetők.

Tavaly azonban valakinek sikerült mindezt kiküszöbölnie, és egy olyan programot írt – és osztott meg az XP-s subredditen, ami képes az aktiválási folyamat befejezéséhez szükséges megerősítő azonosító kódokat teljesen offline módon generálni. Tehát fogod a termékkulcs-generátort és az azonosítót kiadó .exe programot, együtt használod őket, és máris aktiválódik a Windows XP internet, a Microsoft, vagy valamilyen crack segítsége-használata nélkül.

Persze az XP-t már a megjelenésekor képesek voltunk feltörni, de azt rendre a rendszer módosításával és/vagy átverésével, szóval kizárólag trükközéssel érhettük el. Most azonban teljesen érvényes kódok generálásáról van szó, melyekkel kvázi „hivatalos” operációs rendszerhez juthatunk.

Milyen jól is jött volna ez úgy 20 évvel ezelőtt, nem igaz?

Ezt is érdemes elolvasnod:

De tényleg, miért csinál a Sony egy semmire se való kézikonzolt a „PSP 2” helyett?

 

×