Gaming

Érkezik a teljes reboot – Bejelentették a Mortal Kombat 1-et

Ed Boon, a Mortal Kombat sorozat társalkotója már egy ideje utalgat a rajongóknak a következő játék kapcsán, az elmúlt hetekben pedig azt is megmondták, hogy mikor várható a hivatalos leleplezés.  Ahogy arra már korábban utaltak, az új játék nem feltétlenül folytatás, inkább a Mortal Kombat rebootja, ezért nem is kapott számozást először számozást. Miközben a játék nem összetévesztendő az eredeti, 1992-es Mortal Kombattal vagy a 2001-es Mortal Kombattal, annak ellenére kapott most számozást. Egy 1-est.

Szeptember 19-én jelenik meg a Mortal Kombat 1.

 

Ahogy a nemrég közzétett rövid trailerben látható, izgalmas kalandokkal teli történetet kapunk, visszahozva a legismertebb és legdurvább karaktereket. Ez azt jelenti, hogy a készítők egy teljesen új idővonalat vezetnek be, szóval van értelme, hogy elölről kezdik. Sok dolog persze nem derült ki azon kívül, hogy a játék már most, május 19-én elérhető lesz, illetve valamikor lesz egy zárt béta időszak kizárólag PlayStation 5 és Xbox Series X tulajdonosok számára. Az előrendelők egyébként kapnak egy jó kis Shang Tsung skint és beta hozzáférést is.

Ezt láttad már?

 

DV

Korábbi cikkek

Megjelent egy remek Csillagkapu-játék a Steamen, amit ingyen kipróbálhatsz

Bódi Dániel 2024.02.04. - Hiába adja magát a Csillagkapu hatalmas univerzuma, a játékfejlesztők nem különösebben…

23 perc telt el azóta...

Ezzel a Warzone fegyverrel apríts a Season 1 utolsó napjaiban

2024.02.04. - A Warzone és Modern Warfare III második közös szezonja február 7-én érkezik a…

2 óra telt el azóta...

Mostantól gyerekjáték lesz feltelepíteni a Windows nyílt forrású klónját

2024.02.04. - A ReactOS egy nyílt forrású projekt, melynek célja, hogy egy mikrokernel alapú, a Windows NT, Windows 2000 és  XP alkalmazásaival és drivereivel kompatibilis operációs…

2 óra telt el azóta...

Korábban jöhet a legígéretesebb Star Wars-játék valaha, mint gondolnád

Bódi Dániel 2023.02.04. - A Star Wars Outlaws nem csak az utóbbi, hanem úgy en…

2 óra telt el azóta...

Majdnem kivették a Counter-Strike 2 alap funkcióját a fejlesztés során

2024.02.04. - A 2023-as év hatalmas vízválasztó volt a Counter-Strike széria életében. A CS:GO 2012-es…

2 óra telt el azóta...

Tényleg teljesen hangtalan Nvidia kártyával készül az egyik gyártó

2024.02.04. - Az Nvidia mostanra végzett a januári kiszórással. Az elmúlt időszakban megérkezett az RTX…

3 óra telt el azóta...