Tech/Tudomány

Eddig bírta: Elon Musk nem kér többet a Twitter vezetéséből, lemondott

A világ egyik leggazdagabb embere, Elon Musk több hónapig tartó huzavonát követően tavaly októberben vette meg a Twittert, amiért nem kevesebb, mint 44 milliárd dollárt kellett kifizetnie. Már a tulajdonosváltás módja, illetve az azt követő hatalmas fejetlenség sem vetített előre sok jót a közösségi média jövőjével kapcsolatban, amit aztán a későbbi nagy port kavaró intézkedések, változtatások és újítások még tovább fokoztak, melyeket a legtöbben Musk hozzá nem értő ámokfutásának tartanak.

De nem csak a Twitter egyes felhasználóinak nem tetszett, ami a közösségi oldal körül történik, hanem a Tesla befektetőinek sem, akik több ízben is élesen kritizálták a milliárdost. Szerintük ugyanis Musk twitteres munkája nem csak rossz fényben tünteti fel saját magát, de úgy is érzik, hogy emiatt nem fordít elég figyelmet azokra a feladatokra és cégeire, melyeknek a pénzükkel szavaztak bizalmat.

Musk ezeket a kritikákat és észrevételeket úgy tűnik meghallotta, és miután több hónappal ezelőtt megszavaztatta a közösséggel a leköszönését, most el is kezdi megvalósítani azt. A milliárdos a minap egy tweetben jelentette be a lemondását a közösségi média éléről, és azt is elárulta, hogy már megtalálta az új vezetőt a megüresedő helyére, aki 6 héten belül váltja őt.

A hölgy személyét egyelőre még nem leplezte le, de több amerikai forrás is úgy tudja, hogy az NBCUniversal hirdetési és kapcsolati vezetője, Linda Yaccarino lehet a Twitter új CEO-ja. Ugyanakkor Musk továbbra is a Twitter (amit időközben átnevezett X-re) egyik legmagasabb vezetője-ügyvezetője és műszaki vezetője marad, de az operatív, mindennapi működésbe már nem vesz részt.

Ezt is érdemes elolvasnod:

 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Félelmetesen jól néz ki az Unreal Tournament 99 RTX-szel felpimpelve

Bódi Dániel 2024.02.27. - Sokaknak biztosan már a könyökén jönnek ki a régi játékok megszépüléséről…

11 óra telt el azóta...

Ultrahasznos új funkció érkezik a Google Mapsbe

Bódi Dániel 2024.02.27. - A Google Maps megállás nélkül egyre jobb és hasznosabb alkalmazássá válik,…

12 óra telt el azóta...

Hihetetlen, de ezzel a 15 kult-klasszikus játékkal teljesen ingyen játszhatsz

Bódi Dániel 2024.02.27. - Kevesen tudják, de az Abandonware-oldalakon egészen különleges kincsekre lelhet az ember.…

13 óra telt el azóta...

Ez a veterán Warzone AR még a RAM-7-et is lekörözi

2024.02.27. - Ahogy arról már a napokban beszámoltunk, a Warzone metája folyamatosan alakul. Február végére…

13 óra telt el azóta...

Az AMD ismét csökkentette a kártyája árát, egyre jobb vétel lehet

2024.02.27. - Az Nvidia 2024 januárjában három új videokártyával is jelentkezett. Az RTX 4070 Super,…

13 óra telt el azóta...

Egyre közelebb lehet a következő Counter-Strike Operation érkezése

2024.02.27. - A Counter-Strike 2 fejlesztői február elején egy igazán tartalmas csomaggal jelentkeztek. A játékosok…

14 óra telt el azóta...