Manapság már nagyon nehéz egy Marvel-filmért rajongani. A Disney az elmúlt 15 év során konkrétan mindent is kiszipolyozott belőlem, pedig a gyerekkorom egy részét a képregények fölött görnyedve töltöttem. Az egeres médiabirodalom viszont olyan erősen könyökölt rá a gyártósor futószalagját egyre gyorsabban pörgető gombra, hogy szinte minden önálló kreativitást kiölt nemcsak a Marvel saját produkcióiból, hanem szép lassan, de biztosan a végelmúlásba inflálódó szuperhősös műfajból is.

Bár még akadnak olyan alkotók-rendezők, akik képesek a saját stílusjegyeikkel megmenteni egy-egy filmet a totális kapufától, mint például Taika Waititi, vagy mint a Galaxis Őrzői-sorozatért felelős James Gunn. A humorukon túl közös kettejükben még, hogy már mindketten fél lábbal kint vannak a Marvelből. Waititi egyre inkább a saját, önálló és szuperegyedi sorozataira koncentrál (A rezervátum kutyái, A zászlónk halált jelent, What We Do in the Shadows), melyek mellett most készül belekóstolni a Star Wars világába is, míg Gunn, miután a Disney kifejezetten gyomorforgató módon kijjebb rugdalta őt, majd a színészek és a közösség nyomására bűnbánóan visszahívták, a Galaxis Őrzői harmadik etapjával végleg lezárja ezt az eposzt, hogy aztán a nagy rivális DC élén állítson végre olyan konkurenciát a Marvelnek, amitől még a Bosszúállók is összerezzennek.

A Galaxis Őrzői Vol. 3-mal azonban nem csak James Gunn tesz pontot a Disney-s/Marveles pályafutásának végére, hanem egyben el is búcsúztatja a 9 évvel ezelőtt megismert és megszeretett hősöket.

Érdekes koncepció, hogy a film bemutatása előtt egy-két évvel már jó előre tudjuk a végkifejletet, miszerint a Galaxis Őrzőinek eredeti felállását most fogjuk utoljára ebben a formában látni. Úgy pedig pláne izgalmas a dolog, hogy a második epizód óta eltelt vagy 6 év, közben pedig átalakult a teljes Marvel-filmuniverzum, aminek első és eredeti koncepciójának utolsó hírnöke ez a szedett-vedett bagázs.

A színészek, a stáb, a rendező közel egy évtizedet nyomtak le együtt, összecsiszolódtak, megszerették egymást, kiálltak a másikért, amikor kellett, és örömmel borultak össze, mikor viszont látták egymást. Filmvásznon nagyon ritkán látni ennyire jól működő kémiát mind az alkotók, mind pedig a színészek között, sőt, még odáig is hajlandó vagyok elmerészkedni, hogy azt találjam mondani: a Galaxis Őrzői sokkal jobban működnek és rezzennek együtt, mint a Bosszúállók valaha.

Ennek talán az is lehet az oka, hogy egyik tag sem kapott soha önálló filmet, csak csapatban mentették meg a napot. Mégis, szinte mindenkit alaposan megismertünk, mindenkinek az eredetével, a tragédiájával és motivációjával is tisztában vagyunk, ami alól kivételt csak a zárkózott Mordály képez. (Jó-jó, meg a régi Groot, de az ő lényege pont a rejtélyesség, az új pedig kvázi a szemünk előtt nőtt fel.)

Így hát a harmadik rész nem titkoltan Mordály eredettörténetét is feldolgozza, igen, a már 2x is említett búcsúzkodással együtt.

Nem mondom, hogy ideje volt, mert a Galaxis Őrzői 3 után egy gyönyörűen megrajzolt ívet látok magam előtt. Az első részben a csapatot a múltjuk elől való menekülés hozta össze, míg a másodikban a családi traumáikat próbálták együtt feldolgozni, miközben önmagukkal is szembefordulnak. A harmadik film is hasonló úton halad, de ezúttal a már nem csak a múlt és a jelen démonjaival néznek farkasszemet, hanem ebben a zsánerben egyedülálló módon feldolgozzák a bántalmazó kapcsolatok problémakörét is.

Bármennyire is furcsán hangzik, de a Galaxis Őrzői-trilógia tulajdonképpen egy pszichológiai sci-fi, a főszereplők pedig valójában egy egymást segítő terápiás csoport.

Ezért nem is feltétlenül magán a kissé esetlen történeten, vagy a kötelezően letudandó már-már unalmas és tét nélküli akciójeleneteken van, hanem a hősökön, akik egyszer s mindenkorra leszámolnak azokkal a traumáikkal, melyek miatt egyszerűen képtelenek egyről a kettőre jutni. A Galaxis Őrzői 3 az összes hiányosságát hatalmas szívvel és lélekkel, fantasztikus karakterekkel, és túltelítő érzelmekkel kompenzálja – ez utóbbi miatt pedig garantáltan megindul az ember könnytermelése. Többször.

Mordály eredettörténete a narcisztikus kapcsolatok tankönyvi példája is lehetne, ami bár sci-fi köntösben van a néző elé tárva, de nagyon is valóságos helyzeteket fest le. Már-már annyira valószerűt, hogy az összes eddig filmvászonra vitt eredetsztori közül a fegyverimádó-bütykölő mosómedvéé a legtragikusabb, a legmegindítóbb – és legemberközelibb is.

De mindenki megkapja a maga feldolgozni és szembenéznivalóját: bár Mantis és Drax a Bosszúállókban eléggé háttérbe szorultak, de ezúttal már több jutott nekik, így különös érzékenységgel tudták lezárni kettejük néhol furcsa, de abszolút érthető és érezhető kapcsolatát, úgy pedig történetét. Ahogyan Nebula is végre megtalálja a helyét az univerzumban és önmagában, aki időközben a Gamorát (és a szeretteit) elengedni képtelen Quill legnagyobb támasza, az Őrzők kemény, de érző szíve lett.

Egyszerűen minden és mindenki a helyére került.

Mint egy csodálatos, de nagyon átélhető traumákkal teli kirakós, úgy a Galaxis Őrzői is összeálltak a végére, hogy aztán elbúcsúzzanak – egymástól, tőlünk és James Gunntól.

Ez utóbbi egyébként azért is fontos, mert a rendező már minden mindegy alapon ott feszegette a 12-es karika határait, ahol tudta. Az Őrzők búcsúja talán az eddigi legbrutálisabb, a poénjai ellenére a legsötétebb a Marvel filmek közül, amiben nem csak kifejezetten gusztustalan szörnyek, szó szerinti arcletépés, csonkolás, kivégzés és lefejezés, de szoft-felnőttviccek és válogatott káromkodások is akadnak.

Félreértés ne essék, én mindet imádtam, pláne, hogy ilyen mértékű és mélységű traumákat máshogy, színes-szagos vicceskedő stílusban nem is lehetett volna tálalni, de őszintén meglepődtem, hogy ezt átengedte a Disney. Talán ez volt a próbája a felnőttebb tartalmaknak, elvégre már javában készült a Penge és a Megtorló Marvel-filmuniverzumos debütálása, illetve az elmúlt 15 év alatt már az a generáció is inkább az ilyesmi filmekre kíváncsi, amelyik a Vasember 2008-as premierje alatt született.

A Galaxis Őrzői harmadik és egyben utolsó filmje nem csak a trilógia, hanem a Marvel-filmuniverzum egyik legjobbja is, ami a szuperhősös műfajban még sosem látott érzékenységgel és mélységgel dolgoz fel nagyon súlyos és fontos témákat. Egy megindító búcsú a Marvel filmes világának legikonikusabb karaktereitől, velük együtt pedig úgy érzem, hogy végre én, a rajongó is le tudtam zárni magamban egy szép, megismételhetetlen korszakot. Ég veletek Őrzők.

Ezt is érdemes elolvasnod:

Magyar büszkeség: A Nemzet Aranyai után garantáltan vízilabda rajongó leszel