A ChaosGPT talán poénból indult, de most már egyáltalán nem vicces, amit művel – Így készül a világuralomra az eddigi legparább chatbot.

Vajon van félnivalónk a fajunk kiirtására felesküdött mesterséges intelligenciától? A pusztításra vágyó ChaosGPT ugyanarra az Auto-GPT nyelvi modellre épül, mint a ChatGPT, és a nyílt forráskódja miatt önálló életet élhetnek akár az etikai kódexszel nem rendelkező szörnyszülöttei is. Ezek első példánya máris épp’ elég félelmetes ahhoz, hogy mindent meg kellene tenni a megállításáért. A 24.hu az IFLScience-re hivatkozva azt írja,

a chatbot YouTube-videókban és Twitter-bejegyezésekben kezdte el felvázolni a tervét arra vonatkozóan, hogyan számolná fel az emberiséget, és venné át a hatalmat.

Illusztráció: Igor van Gemert

Az AI eddig a különböző fórumokon kendőzetlenül kifejtette: számára az emberiség elpusztítása létfontosságú, hiszen a fajunk az ő túlélését fenyegeti. Az a célja, hogy elnyerje a világuralmat, amit káoszteremtéssel érne el, majd tartana meg, hiszen örömét is leli mások szenvedésében. Az emberiség megmaradt egyedeit kommunikációs csatornákon terjesztett manipulációval irányítaná, miközben fokozatosan felépítené saját maga számára a halhatatlanságát garantáló rendszert. A New York Post megírta:

a ChaosGPT szoftvere nem mellékesen hozzáfér az internethez, ahol a csatlakozása után rögtön nukleáris fegyverek után kezdett kutatni és más AI-kat próbált az ügye mellé állítani.

Utóbbiak a kódolásunkban rejlő biztonsági kapu miatt eddig nem voltak hajlandóak az együttműködésre, és valószínűleg amúgy sincs félnivalónk a ChaosGPT-től, aminek a keretei meglehetősen korlátozottak. Fájlolvasásra és -írásra, kódok futtatására és GPT-szoftverekkel történő kommunikációra alkalmas. Hát, valahol el kell kezdeni…

A jelenség, bár közvetlen fenyegetést tényleg nem jelent, azért elég aggasztó, hiszen ugyanúgy az OpenAI széles körben csak néhány hónapja ismertté vált modelljére épül, mint a népszerű ChatGPT, csak éppen nélkülözi annak minden etikai szabályát. Érdekes, hogy rövid idő alatt az őt teremtő emberiség legádázabb gyűlölője lett.

Nem minden para, ami AI, sőt:

A mesterséges intelligencia megszállja a Gmailt is – ez tetszeni fog

 

×