Tech/Tudomány

Hogy néz ez ki?! – Igazán különleges fülhallgatót mutatott be a Huawei

A Huawei hosszú évek óta nem csak telefonok és hálózati eszközök gyártásával foglalkozik. A repertoárban megtalálhatunk különféle okoskiegészítőket, de egy-egy jó fülhallgatóért sem kell a szomszédba benni. A FreeBuds fülhallgató széria is nagy sikernek örvend a felhasználók körében, közel két éve mutatkozott be a 4-es sorszámot viselő példány.

Úgy tűnik, hogy hamarosan a boltok polcaira megérkezhet az 5-ös változat. Ez nem összekeverendő az 5i nevet viselő modellel, mely az év elején debütált hazánkban. Az igazi újdonságok ebben debütálnak, a mérnökök szorgosan dolgozgattak a háttérben. Ennek ellenére egy kifejezetten megosztó formavilág köszönthet vissza ránk a sajtóképeken, nem a szokásos vonalat viszi tovább a Huawei.

Így néz ki a FreeBuds 5!

A cég törésálló, Kunlun Glass üvegjének tervezése során kialakult formák ihlette kialakítást köszönthetjük a fülesekben. Egy üveg- vagy vízcseppre emlékeztethet a hangkeltő, mely középen egy kicsit el is vékonyodik. Aggodalomra semmi ok, a specifikáción nem esett csorba.

Továbbra is maradt a körülbelül 4 órás üzemidő, a tok segítségével pedig akár 30 órányi használat sem elképzelhetetlen. Villámgyors töltéssel rendelkezik a FreeBuds 5, 2 órányi zenehallgatásra elegendő energiával láthatjuk el mindössze 5 perc alatt. Jövő hónapban már debütálhat is Európában az újdonság. Kínában 45 ezer forintnyi jüanért kaparinthatjuk meg a FreeBuds 5-öt, hazánkban minden bizonnyal egy kis extra felárral még érdemes kalkulálnunk.

Forrás: HVG

 

Arpi

Korábbi cikkek

Az első fing és orgazmus moziban – Íme 7 megbotránkoztató, de úttörő film

Bódi Dániel A filmvilág sosem volt még annyira nyitott és szinte mentes a tabutól, mint…

58 perc telt el azóta...

Most meghallhatod, hogy milyen „hangja” van egy fekete lyuknak

Bódi Dániel 2022. 05. 03. - A fekete lyukak sokáig csak elméletben léteztek, egészen 2019-ig,…

2 óra telt el azóta...

Alakul a Harry Potter sorozat – parádés készítőket környékez az HBO

Gábor János 2024.02.04. - Most már bármelyik pillanatban bejelentheti a Warner Bros. és az HBO,…

2 óra telt el azóta...

Becsődölhet a Palworld, mert túl sokan játszunk? Elszálltak az árak

Gábor János 2024.02.04. - A Pocketpair annak ellenére sem lehet felhőtlenül boldog, hogy az általa…

3 óra telt el azóta...

3 kiváló program, amikkel tesztelheted videokártyád teljesítményét és hőmérsékletét

RP 2022. 07. 11. - A nagy nyári melegek miatt bizony gondok akadhatnak az alapjáraton…

3 óra telt el azóta...

Ehhez pofa kell: lophatja a Chrome-os adataidat az Edge – így csinálja

Gábor János 2024.02.04. - Visszataszító húzással lopkodhatja össze az adataidat más böngészőkből az Edge, és…

4 óra telt el azóta...