Gaming

Rengetegen játszanak a Hogwarts Legacyval, de alig valaki fejezi be

Ahhoz képest amennyien megvették és játszák, nagyon kevesen tudják, vagy akarják befejezni az idei év eddigi legnagyobb sikerét, a Hogwarts Legacyt. A játék hatalmas népszerűségnek örvend, mióta februárban megjelent az első néhány platformra, de a gamerek

egy adott ponton szinte kivétel nélkül feladják, vagy egyszerűen képtelenek befejezni.

A GamesRadar megírta: a rajt óta drasztikusan bezuhant az egyidőben játszó gamerek száma, ami minimum agasztó lehet az RPG kiadójának, hiszen a vártnál gyorsabban csökken iránta az érdeklődés. E mögött sokan az eredménytelenséget, ezáltal a különösebb sikerélmény elmaradását sejtik, hiszen 30 százalék alatt van azoknak a játékosoknak az aránya, akik nem csak játszogattak vele, de be is fejezték a Hogwarts Legacy fő küldetését.

Forrás: Avalanche Software

És valóban: ha megnézzük a PlayStation trófealistát, akkor jelenleg az van, hogy a játékosok 28,8%-a fejezte be a történetet, ami nem áll túl messze a Steam statisztikáitól. Ez azt jelenti, hogy az utolsó bosson gyakorlatilag csak minden 4-5. játékos tudja átverekedni magát. A Gaming Bible 2023. március 21-én arról számolt be, hogy

az egyidejű játékosszám 29.593 fős mélypontra süllyedt, miközben korábban 879.308 is volt.

Az persze lehetetlen, hogy a Hogwarts Legacy folyamatosan tartsa a közel 880 ezres csúcsot, de az egyidejű játékosok drasztikus fogyása miatt nehéz lenne azt állítani, hogy egy kicsit sem aggasztó a Hogwarts Legacy helyzete, holott a megjelenését követően mindössze öt hét alatt megdöntötte a FromSoftware góliátjának, az Elden Ringnek az eladásait. Érdekes lesz látni, hogy hogyan alakul a matek a megjelenéstől számított egy év alatt.

Addig persze még dobhatnak a számokon olyan nem elhanyagolhat tényezők, mint egy-egy jól irányzott DLC, vagy a megjelenés előző generációs konzolokra (május 5.), illetve Nintendo Switchre (július 25.).

Még később pedig ilyen is lesz:

 

Gábor János

Korábbi cikkek

Az első fing és orgazmus moziban – Íme 7 megbotránkoztató, de úttörő film

Bódi Dániel A filmvilág sosem volt még annyira nyitott és szinte mentes a tabutól, mint…

60 perc telt el azóta...

Most meghallhatod, hogy milyen „hangja” van egy fekete lyuknak

Bódi Dániel 2022. 05. 03. - A fekete lyukak sokáig csak elméletben léteztek, egészen 2019-ig,…

2 óra telt el azóta...

Alakul a Harry Potter sorozat – parádés készítőket környékez az HBO

Gábor János 2024.02.04. - Most már bármelyik pillanatban bejelentheti a Warner Bros. és az HBO,…

2 óra telt el azóta...

Becsődölhet a Palworld, mert túl sokan játszunk? Elszálltak az árak

Gábor János 2024.02.04. - A Pocketpair annak ellenére sem lehet felhőtlenül boldog, hogy az általa…

3 óra telt el azóta...

3 kiváló program, amikkel tesztelheted videokártyád teljesítményét és hőmérsékletét

RP 2022. 07. 11. - A nagy nyári melegek miatt bizony gondok akadhatnak az alapjáraton…

3 óra telt el azóta...

Ehhez pofa kell: lophatja a Chrome-os adataidat az Edge – így csinálja

Gábor János 2024.02.04. - Visszataszító húzással lopkodhatja össze az adataidat más böngészőkből az Edge, és…

4 óra telt el azóta...