Tech/Tudomány

Így néznének ki a legnagyobb rapperek és hiphop zenészek rajzfilmhősként

A mesterséges intelligencia alapú képalkotó szoftverek megállás nélkül fejlődnek, a Midjourney például most kapta meg az ötödik verziós tuningját, amely még hatékonyabbá teszi a szavakból és parancsokból történő képgenerálást. Például már a sokat mémelt emberi ujjakkal is képes megbirkózni.

A nagy próbálkozások közepette viszont nem kevés fun projekt is születik, mint például a

és még nagyon sokan mások – érdemes rákeresni a témára a Leeten, ha érdekelnek az ilyen marhaságok. A legnépszerűbb téma egyébként jól láthatóan az élő emberek, filmek és sorozatok rajzfilmesítése, illetve fordítva. Így jutottunk hát a már mindenre is képes Midjourney v5 árnyékában pont ugyanoda, ahonnan indultunk: a rajzfilmesített emberekig.

Most azonban nem akármilyen arcokról van ám szó, hanem a világ legikonikusabb, legismertebb, legnépszerűbb rappereiről és hiphop zenészeiről.

A galériát nem mellesleg egy Cyborgism néven tevékenykedő kreatív készítette, akinek a munkásságát az Instagram és a TikTok-oldalán lehet tüzetesebben átnyálazni. De most jöjjenek inkább az alkotásai, úgyis csak ezért jött ide mindenki:

Neked melyik tetszik a legjobban? A te kedvenced köztük van?

Ezt is érdemes megnézned:

 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Megvan a Google kereséseknél a „tárolt változat?” – Megszűntették

2024.02.03. - Bizonyára te is gyakran használod a Google keresőt, hogy megtaláld a legmegfelelőbb oldalakat.…

7 óra telt el azóta...

Felejtsd el a Pokémonokat, már tölthető a Palworld Digimon mod

2024.02.03. - Nos, talán már hallottál arról, hogy a Palworld rajongók nem voltak elégedettek azzal,…

7 óra telt el azóta...

„Manipulálta a PlayStation 5”, ezért hajtott be a Mekibe

2024.02.03. - Azt már számtalan kutatás bizonyította, hogy bizony a videojátékoknak van hatása az elménkre,…

7 óra telt el azóta...

7 film, amiből döbbenetesen nagy botrány lett

Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…

9 óra telt el azóta...

Gyakori Gamer kérdések – Íme a leghülyébb vásárlói kérdések játékokról

Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…

10 óra telt el azóta...

Ilyen a tökéletes nő és férfi a 3 legnagyobb képgeneráló AI szerint

Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…

11 óra telt el azóta...