Film/TV

Pletykált a főszereplő, megvan mikor folytatódhat és hány évadja lehet a The Last of Us-nak

Bár megpróbálta elrejtélyeskedni a dolgot, Pedro Pascal főszereplőből csak sikerült pár szót kihúzni arról, hogy mikor folytatódhat az egyelőre egyévados és két héten belül befejeződő The Last Of Us. A színész azt mondta a Collider kérdésére, hogy a második évad forgatása „inkább előbb, mint utóbb fog elkezdődni”.

Forrás: HBO

A kritikai és közönségsiker videojáték HBO-n futó adaptációja a horror műfaj és a nyomasztó stílus ellenére az egyik legnézettebb produkciónak bizonyult a szolgáltatónál. Bár az első széria még adásban van, mindenki érzi a végét, hiszen az első évadhoz csak 9 epizódot készítettek és az utolsó március 12-én kerül adásba, illetve jelenik meg az HBO Max kínálatában. Az emberek egyre-másra próbálják kipuhatolni, hogy mi lesz ezután és a készítők rögtön

hozzányúlnak-e a The Last Of Us: Part II történetszálaihoz.

Pascalt egyébként ezúttal nem az HBO sorozatról, hanem a héten debütált The Mandalorianről kérdezték, és csak mellékesen került szóba a The Last of Us. Ez talán meg is lepte a színészt, aki a folytatásról érdeklődő kérdés hallatán valószínűleg végigpörgette a fejében a szerződése titoktartási passzusait, de csak kibökte, hogy nem sokat fognak szöszölni a következő évad munkálataival: kikotyogta, hogy arra még ebben az évben (és ugye inkább előbb, mint utóbb) sort fognak keríteni.

Forrás: HBO

 

„2023-ban? Ó, igen, van rá esély. Igen”

– ütötte el a kérdést sejtelmes vigyorral. Az Ellie-t játszó Bella Ramsey a Happy Sad Confused podcastban szintén ejtett pár szót a folytatásról – vette észre az NME. A színésznő elárulta, hogy a második évad a The Last Of Us: Part II néhány történetszálát is fel fogja tudni dolgozni.

A sorozat megújításáról szóló hírek előtt Craig Mazin társalkotó is beszélt a távlati tervekről. Mint mondta, a showrunnerek nem úgy tekintenek a sorozatra, mint ami évadról évadra, sokáig futni fog, megjegyezte: „a [The Last of Us: Part II] története valószínűleg több mint egy évadot vesz majd igénybe”, szóval egy harmadik felvonással is mindenképpen számolnak.

 

Ennél tovább ugyanakkor aligha érhet Joel és Ellie csodálatosan drámai road movie-ja, mert a játékok készítői a második játékkal lezártnak tekintik a The Last of Us világát és történetét. Ettől a game-ek és most már a tévés adaptáció népszerűsége ellenére sem tágít a Naughty Dog kiadó. Egyik képviselőjük nemrég azt mondta, „csak azért, mert valami sikeres, az emberek rögtön azt hiszik, hogy nagy nyomás van rajtunk, és muszáj folytatást készítenünk. Ez nem így van”.

Pedig volna mire alapozni:

 

Gábor János

Korábbi cikkek

Meghalt a Nokia, éljen a Nokia! Nincs több okosmobil, de a márka nem tűnik el

Gábor János 2024.02.01. - Elég egyértelmű jelzést küldött a Nokia készülékeket gyártó cég arról, hogy…

23 perc telt el azóta...

A taxisok élete nem csak játék és mese – Ilyen lesz a Taxiszimulátor

2024.02.01. - A Maxis műfajt teremtett 1989-ben, amikor piacra dobták a SimCity-t. A városi életet…

27 perc telt el azóta...

Váratlan, nagyobb frissítést kapott a Modern Warfare III – Ezek élesedtek

2024.02.01. - Azt már a Call of Duty fejlesztői is megerősítették, hogy február 7-én érkezik…

56 perc telt el azóta...

Bejelentkezhetett a Dungeons and Dragons jogokért a kínai Tencent?

2024.02.01. - A Dungeons and Dragons egy népszerű, fantasy világban játszódó, nyílt végű asztali szerepjáték.…

1 óra telt el azóta...

7 realisztikus vadászszimulátor, aminek a trófeáid között a helye

Gábor János 2024.02.01. - Bár bízom benne, hogy sosem lőttél/lőnél le egy állatot (se), a…

2 óra telt el azóta...

Olyan menő Xbox kontrollereket mutattak be, hogy rögtön a tárcádhoz nyúlsz

2024.02.01. - Megmondom őszintén, annyire nem vagyok nagy rajongója az Xbox kontrollerek kialakításának, de el…

2 óra telt el azóta...