Nem sokkal azután, hogy az óra hátlapjába építhető kamera is megjelent a szabadalom szintjén (az óratokot a helyéről kikapva lehetne villámfotót készíteni), most a szíjakra vonatkozóan is felmerült egy forradalmi ötlet, aminek már nagyobb esélye van rá, hogy megjelenjen a valóságban.
A világcég nyolc évvel ezelőtt adta ki az Apple Watch első verzióját és azóta nagyon sokat fejlesztett a konstrukción. Sokan az egészségügyi adatok monitorozása miatt imádják, hiszen EKG, véroxigénszint-mérő és még néhány hasznos funkció került bele az évek során, de az igazi előnye az, hogy egyre jobban menedzselhető róla a párosított telefon. A most napvilágra került újítás – ami egyelőre szintén csak a tervek szintjén létezik –
egyszerre adna új funkciót és plusz vizuális élményt az órához, egészen forradalmi módon.
Az Apple azt tanulmányozza, hogy miként lehetne színváltoztatásra képes óraszíjat alkotni – osztotta meg az Apple Insider. Az irgalmatlan mennyiségben gyártott műanyag pótszíjak ideje lejárni látszik, mert ha a gyártó elkészíti az ún. elektrokróm elven működő, külseje teljes megváltoztatására képes pántot, több nem lesz szükség a cserélgetésre.
A nemrég benyújtott szabadalom alapján a szíj a rajta átfutó minimális feszültség hatására lenne képes színváltásra, ráadásul akár sávosan. Ez persze további lehetőségeket nyit, hiszen ha a színeket képes a saját szíján variálni, miért ne tudna például értesítéseket is megjeleníteni, nem? A tervek alapján erre, illetve különböző alakzatok és szövegek megjelenítésére is alkalmas lesz.
2024.02.27. - Amikor a Ubisoft lerántotta a leplet az Assassin's Creed Mirage-ról, biztos vagyok benne,…
Gábor János 2024.02.27. - A Sony Interactive Entertainment (SIE) óriási létszámcsökkentést jelentett be, ami a…
2024.02.27. – December 6-án hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III első…
2024.02.27. - A héten kerül megrendezésre a Mobile World Conference, vagy röviden MWC 2024. Ez…
Gábor János 2024.02.27. - A Mario Kart az egyik legismertebb autóverseny-sorozat, és az évek alatt…
2024.02.27. - Megértem azokat, akik a Ghost of Tsushima után már alig várták, hogy visszatérhessenek…