Gaming

Négyen együtt is lehet majd tolni a szamurájos Rise of the Ronint

2024.02.27. – Megértem azokat, akik a Ghost of Tsushima után már alig várták, hogy visszatérhessenek Japánba, hogy újra szamurájkarddal tehessenek igazságot, persze igazán menő mozdulatokkal. Szerencsére a Team Ninja csapata nem hagy minket cserben, hiszen nemrég bemutatták a Rise of the Ronin friss részleteit, köztük azt, hogy lesz karakterkészítő és akár 4 játékos is együtt tolhatja a címet. A készítők persze a mechanikájába, a karakterek interakcióiba és a harcokba is betekintést engedtek egy nemrég készül bemutatóvideóban.

Rise of the Ronin?

Aki esetleg még nem hallott volna róla, a Rise of the Ronin egy hamarosan megjelenő akció-RPG, ami a 19. század végi Japán viharos Bakumatsu korszakában játszódik. A tervek szerint 2024. március 22-én jelenik meg, kizárólag PlayStation 5-re. A játék a Tokugawa Shogunátus és a Shogunátus-ellenes frakciók közötti konfliktusba helyezi a játékosokat a Boshin háború idején. Persze a játékban sok múlik majd a döntéseinken, amik majd azt is alakítják, hogy kik lesznek az ellenségeink és a szövetségeseink. Közben persze felfedezhetünk olyan valós helyszíneket, mint Yokohama, Kiotó és Edo.

Az egyik legérdekesebb dolog, hogy a Rise of the Ronin-ban akár 4 játékos is együtt játszhat majd online kooperatív módban, a fő küldetések során is. Egy másik jelentős felfedezés a friss videóban a karakterkészítő, amivel egyedi harcost alkothatunk. Fontos megjegyezni, hogy az online co-op funkcióhoz PlayStation Plus előfizetés kell majd. A fejlesztők emellett hangsúlyozták, hogy a Rise of the Roninban nem lesz PvP, inkább a közös játék a cél. A játék producere és rendezője, Fumihiko Yasuda szerint „a játék középpontjában továbbra is az akció áll”.

További jó hír, hogy a játékosoknak lehetőségük lesz váltani a karakterek között, amelyek mindegyike egyedi képességekkel és harcstílusokkal rendelkezik. Az is kiderült, hogy a döntéseink nem csak a történetet befolyásolják majd, de a szereplőkkel kialakított kapcsolatok hatással lesznek a harci technikákat és stratégiákat, számtalan taktikai lehetőséget kínálva a játékosoknak a csatában. A játék tehát 2024. március 22-én jelenik meg, kizárólag PlayStation 5-re.

Ezt láttad?

DV

Korábbi cikkek

30+-os gamer vagy? – 5 fontos szabály, amit jó, ha még most megfogadsz

Bódi Dániel 2022. 10. 21. - Annyira jó végre egy olyan világban élni, ahol nem…

31 perc telt el azóta...

Jön a Mandalóri a moziba – premierdátumot kapott egy sor Disney-film

Gábor János 2024.04.06. - Frissítette a következő pár évben megjelenő filmjeinek naptárját a Disney, így…

40 perc telt el azóta...

Siess: néhány AAA cím csak pár napig olcsó PS-re – akár 75% off!

Gábor János 2024.04.06. - Nagyon jól jársz a PS Store legújabb akciójával, amiben 20-75 százalékkal…

1 óra telt el azóta...

Az 5 betiltott South Park epizódot csak torrentről lehet megnézni

Németh Dávid 2022. 11. 11. - A South Park teljes egészében elérhető az HBO Maxon.…

2 óra telt el azóta...

Így szerezheted meg Rebirth Island titkos Warzone blueprintjét

2024.04.06. –Április harmadikán vette kezdetét a Call of Duty legújabb szezonja. A Warzone, a Modern Warfare…

3 óra telt el azóta...

Több képkockát ígér mostantól az Intel FPS növelő megoldása

2024.04.06. –Az elmúlt években az NVIDIA és az AMD is bemutatott egy-egy olyan technológiát, mellyel több…

4 óra telt el azóta...