Lehet terminátort és „elveszik a munkát” kiáltva utálni a mesterséges képalkotó programokat, de akár meg is lehet tanulni hasznosítani, esetleg beépíteni őket a már meglévő munkafolyamatokba. Elvégre annak idején, valamikor a 90-es években a hagyományos eszközökkel dolgozó grafikusok is pontosan ugyanúgy, ugyanolyan indokokkal átkozták ki a világból a Photoshopot, mint most az AI art-szoftvereket mondván, hogy ami azzal készül, az nem valódi művészet, vagy alkotói folyamat.
Az AI alapú képgenerátorokról ezen a gondolatmeneten haladva hosszas vitákat lehetne folytatni, jómagam folytatok is szinte mindig, gyakran olyanokkal, akik aktívan használnak valamilyen programot. Szóval nagyjából látom, hogyan történik a csoda: az igaz, hogy nem az ember festi meg a képet, a jelenléte, a kreativitása, a víziója és az alkotni akarása mindenképpen szükséges ahhoz, hogy egy bármilyen szinten is értékelhető kép szülessen.
Szar AI kép számtalan, igazán jó és kreatív csak nagyon kevés akad még mindig.
De nincs ezzel baj! Ez egy folyamat, amin végig kell zongorázzuk magunkat. Addig meg miért is ne szórakozhatnánk, vagy próbálgathatnánk a mesterséges intelligencia képességeit? A legjobb, amikor az alkotó két teljesen eltérő dolgot akar ötvözni – mint például a
Ha jó írókánk és fantáziánk van, akkor nagyon kevés olyan dolog létezik, amire egy AI képalkotó ne volna képes. Persze megvannak a maga határai, de már most olyan dolgokat csinálhatunk, melyeket korábban egyetlen, vagy csak nagyon kevés művész volt hajlandó papírra vetni. Kreatív, fantáziadús emberből ugyanis sokkalta több van, mint tehetséges művészből.
Olyan például volt már, hogy valaki a Predatort keresztezte a Cyberpunkkal? Oké, igény talán nem volt rá sok, de egészen nagyszerű, hogy az ember csak elképzeli a fejében a képet, melyen egy robosztus Predator Night City utcáján feszít különböző kiberverek társaságában, és ha azt képes jól szavakba is önteni, akkor meg tudja mutatni az egész világnak azt, ami előtte csak a fantáziájában létezett.
Ezt például a Tharindu Dasanayaka néven alkotó fejéből pattant ki, amit aztán a témába vágó AI art-csoportokban osztott meg a nagyérdeművel. Ha viszont már ráakadtam, akkor megragadtam az alkalmat, hogy nektek is megmutassam, hogyan festene a Predator x Cyberpunk 2077 kollaboráció. Amúgy elég nagy kár, hogy nem lesz egy ilyen DLC, szívesen elagyabuláltam volna a Nagy Vadászt.
Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…
2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…
A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…
2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…
2024.02.02. - Nagyon meg lennék lepve, ha 2024-ben még magyaráznom kellene, mi is az a…
Gábor János 2024.02.02. - Nem leszel tőlük rögtön a Végzet Asszonya, vagy a Nők Bálványa,…