Nemrég a PCFórum számolt be róla, hogy egyre több panasz érkezik a Adrenalin 23.2.1-es verziószámú meghajtócsomagra olyan gépeken, ahol az operációs rendszer a Windows 11. Az AMD videokártyákhoz nemrég bejelentett Adrenalin verzió ugyanis egyre több felhasználó szerint lehetetlenné teszi a Windows 11 betöltését a frissítés után.
Frissítés után egyszerűen nem tölt be a Windows 11.
Hosszú várakozás után, az AMD a napokban jelentette be az új 23.2.1-es Adrenalin illesztőprogram megjelenését, az RX 6000-es és 7000-es videokártyákhoz. A frissítés jobb teljesítményt ígér, sőt külön kiemelik, hogy még a Hogwarts Legacy is jobban futhat.
Egyes felhasználók azonban, akik már telepítették a frissítés, arról számoltak be, hogy a telepítés után használhatatlanná vált a gépük, amin egyébként Windows 11 futott.
Volt olyan is, aki arról számolt be, hogy a videomemória mennyisége nem stimmel az új illesztőprogrammal, sőt a BIOS-beállítások is megváltozhatnak tőle. Egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan mi okozza egyeseknél a problémát. Természetesen nem mindenkinél fordul elő a gond, de azért nem árt óvatosnak lenni. Amíg nem oldódik meg a probléma, azt javasoljuk, hogy ne frissítsd a rendszeresed az AMD illesztőprogramra.
Érdekesség egyébként, hogy hírek szerint az egyel korábbi AMD illesztőprogrammal is voltak problémák. Egy külföldi szerviz szerint sok-sok AMD RX 6000 szériás kártya égett le miatta.
2024.02.07. - A Counter-Strike 2 számait látva nem meglepő, hogy a Valve bőszen munkálkodott a…
2024.02.06. - Február hetedikén új korszak köszönt be a Call of Duty életébe. Ekkor startolt…
2024.02.06. - Kétségtelen, hogy manapság már egyre jobban tűnnek el a lemezes játékok. Konzolok esetében…
2024.02.06. - A Valve hosszú évek óta fejlesztette a Counter-Strike széria új játékát a színfalak…
2024.02.06. - A Windows 11 operációs rendszer 2021-ben jelent meg. Jelentősen felkavarta az állóvizet, hiszen…
2024.02.06. - Az online játékok bizonyos szabályok és keretek között gyakorlatilag szabad kezet adnak a…