A marketingkommunikációs szakmában a legtöbb szakmai díj a nagy ügynökségek és a multinacionális vállalatok kiváltsága, akiknek nagyobb marketingbüdzsé áll a rendelkezésükre. A Marketing Diamond Awards küldetése, hogy teret adjon a kisebb ügynökségek és a kisebb költségvetésből megvalósuló marketingaktivitások számára. Célja továbbá a sikeres, hatékony marketing-megoldások elismerésével és azok széleskörű népszerűsítésével hozzájáruljon az igényes, szakmailag helyes gyakorlat elterjedéséhez, valamint segítse a marketingszakma kisebb szereplőit a minél színvonalasabb marketingtevékenység végzésében.
2021-ben a Leet Gaming is elnyerte a Magyar Marketing Szövetség Diamond egyik díját, Márkaépítés kategóriában. 2022-t illetően pedig már két díjat tudhat magáénak a csapatunk, ennek pedig megvan az oka.
A díjazott projektjeink a Főtaxi Zrt új szolgáltatásának, a Főtaxi Go népszerűsítésére elkészített reklámfilmjeink és a saját, influencer-központú márkánk, az NBER energiaital promotálására forgatott tartalmak lettek.
Az NBER márkaépítés céljának Zsozeatya követőtáborának mozgósítását, szórakoztatását tűztük ki célul. Az influenszer marketing klasszikus merch sorozatán felül szerettünk volna egy, a közönség ízlésére kialakított termékcsaládot, rendezvényt, zenét és fesztivált is létrehozni 2021-ben. 2022-ben ezt továbbfejlesztettük, természetesen Zsozeatyával közösen, így tavaly év végén például egy új ízt is kipróbálhattatok, a (hó)Nber energiaital képében.
Marketing-csapatunk 2022-ben emellett több más projekttel is foglalkozott, például a Főtaxi számára készítettünk reklámfilmeket, mely a Főtaxi Go applikációt népszerűsítette. Mindkét projekt elég volt ahhoz, hogy a Leet Gaming a Magyar Marketing Szövetség elismerését is megkapja.
A Leet Gaming egyre több időt és energiát fektet az influencer-managementbe, aminek fontos eleme lett a Leet Agency létrehozása. Itt kreatív kampánytervezéssel, influencer-marketinggel, tartalomgyártással, tartalommegjelenítéssel és rendezvényszervezéssel is támogatni tudjuk a partnereinket.
A LEET AGENCY AZ ÚJ, FORMABONTÓ ÖTLETEK MEGVALÓSÍTÓJA. KIFEJEZETT FÓKUSZA A LEGÚJABB SOCIAL MEDIA TRENDEK, A GAMING ÉS AZ ESPORT, DE BÁRMILYEN TERÜLETEN PROFI ÜGYNÖKSÉGI SEGÍTSÉGET TUD ADNI BÁRMELY MÁRKÁNAK, AMI SZERETNE MEGÚJULNI.
Nagyon szépen köszönjük a támogatásotokat, és a Magyar Marketing Szövetség elismerését!
Bódi Dániel 2024.02.04. - Hiába adja magát a Csillagkapu hatalmas univerzuma, a játékfejlesztők nem különösebben…
2024.02.04. - A Warzone és Modern Warfare III második közös szezonja február 7-én érkezik a…
2024.02.04. - A ReactOS egy nyílt forrású projekt, melynek célja, hogy egy mikrokernel alapú, a Windows NT, Windows 2000 és XP alkalmazásaival és drivereivel kompatibilis operációs…
Bódi Dániel 2023.02.04. - A Star Wars Outlaws nem csak az utóbbi, hanem úgy en…
2024.02.04. - A 2023-as év hatalmas vízválasztó volt a Counter-Strike széria életében. A CS:GO 2012-es…
2024.02.04. - Az Nvidia mostanra végzett a januári kiszórással. Az elmúlt időszakban megérkezett az RTX…