Míg Debrecenben önjáró robotokkal reformálnák meg az online rendelések házhozszállítását, addig Budapesten drónokkal kezdenék a csomagküldemények célba juttatását. Legalábbis a Rossmann és a logisztikai partnercége, a DODO szerint ez lehet a jövő, így megkezdték a drónos kézbesítések tesztelését.
A HVG szerint a projekt még a kezdeti tesztfázisban tart, egyelőre azt tesztelik, hogy egy drón rakomány nélkül nagyjából mennyi idő alatt képes teljesíteni egy 15 kilométeres távot a fővárosunk légterében. Az első eredmények pedig eléggé meggyőzőek, ugyanis az eszköz mindössze 14 perc alatt tette meg a kijelölt utat.
A következő lépcsőfok a rakománnyal történő tesztrepülések lesznek, ha pedig a szabályozások lehetővé teszik, akkor megkezdődhetnek az éles drónos házhozszállítások.
A Rossmann közleménye szerint az internetes kereskedelem egyik kulcsmegoldásaként tekintenek a drónos kiszállításra, a DODO pedig úgy véli, hogy ez lesz a következő nagy ugrás a házhozszállítási megoldások evolúciójában. A DODO azért is bízik a kísérlet sikerében, mert a drónos kézbesítést a forgalmi és egyéb akadályok nem hátráltatják, így a környezetterhelése is alacsonyabb, mint a közúti szállításé. A magyarországi kísérlet eredményeit később a külföldi piacaikon is szeretnék hasznosítani.
Hasonlóval egyébként már az Amazon is kísérletezik, amely nemrég teljesítette az első éles drónos csomagszállításait Texas és Kalifornia államokban, míg a DHL Kínában már 2019 óta működtet hasonló szolgáltatást, Hollandiában pedig már 2020-ban pizzát is repítettek így az éhes szájaknak. De rajtuk kívül egyre többen kísérleteznek az eszközzel.
A futárdrónok egyébként a városi szállítmányozás legnagyobb reformerei lehetnek az egész világon, hiszen velük a hagyományos megoldásoknál gyorsabban érhetnek célba a kisebb online rendelések, és a környezetet sem terhelik olyan mértékben, mint az autók.
Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…
Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…
2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…
A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…
2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…
2024.02.02. - Nagyon meg lennék lepve, ha 2024-ben még magyaráznom kellene, mi is az a…