Még mindig megéri követni a Leet Esport Twitch csatornáját, hiszen indul a Valorant East: United harmadik hete, ahol magyar csapatnak is szurkolhatunk majd.
A versenyt hétfőn, kedden és szerdán este 18:00-tól követhetitek.
A második héten sem sikerült egy magyar csapatnak sem bejutnia a havi döntőbe. Az armani briefs csapata, ami az első és második heti kupát is megtudták nyerni, sorra ejtették ki a magyar csapatokat a versenyből. Ám ezen a héten természetes még van lehetőség bejutni, szóval nézzük is milyen magyar csapatokkal érkezik az eheti VEU!
Eddig 44 csapat nevezett, de a verseny indulásáig ez még változhat. Ismét látni fogjuk a wheelzonfire, Truve, oli, s4id és kriszgod ötösből álló Grindmore csapatát. Ott lesz a KOLLEGIUM is, akik hétről hétre egyre jobban teljesítenek, de sajnos legutóbb cserejátékos hiányában fel kellett adniuk a versenyt. Részt vesz még a teletubik csapata is, de számítunk még a Lenovo Honvédra, illetve a többi magyar mix ötösre, akik az előző héten is részt vettek. A verseny lebonyolításáról, díjazásáról már ITT írtunk korábban.
A kupára akár te is jelentkezhetsz csapatoddal!
Kövessétek a meccseket a Leet Esport Twitch csatornáján 18:00-tól!
Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…
Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…
2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…
A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…
2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…
2024.02.02. - Nagyon meg lennék lepve, ha 2024-ben még magyaráznom kellene, mi is az a…