Ezúttal maga az Apple sietett a segítségünkre.

Az elmúlt időszakban biztosan sokan kaptak iPhone-t, legyen szó akár karácsonyról, akár születésnapokról. Az Apple jól tudja ezt, ezért pár nappal ezelőtt kiadtak egy kifejezetten hasznos videót. Ebben 10 iPhone trükköt mutatnak be, melyet talán még azok sem mindig ismernek, akik hosszú évek óta az almás cég mellett teszik le a voksukat. Ebben a bejegyzésben ezeket a kis praktikákat, megoldásokat vesszük át.

Nézzük is a 10 hasznos iPhone trükköt!

1. Ha iOS 16 alatt a Fotók alkalmazásban egy képen kiválasztunk egy objektumot, akkor kiemelhetjük a képből. Jelöljük ki, majd használjuk a Másolás opciót. A beillesztés segítségével külsős és gyári alkalmazásokba is beilleszthetjük az így kiragadott tárgyat, netán élőlényt.

2. Az iOS 16 egyik legjobb újdonsága, hogy a Lock Screen / Zárolási képernyő kellemesen személyre szabható lett. A widgetek mellett a hátteret is alakíthatjuk. A háttérkép kiválasztásánál különféle effekteket, hatásokat  alkalmazhatunk a képekre.

3. Szintén iOS 16 újdonság, hogy pillanatok alatt megnézhetjük az éppen használt vezeték nélküli hálózat jelszavát. Ehhez nem kell mást tennünk, mint ellátogatni a Beállítások menü Wifi részlegébe, majd megérintenünk az (i) gombot az éppen aktuális hálózat SSID-ján. Biometrikus vagy PIN azonosítás után már láthatjuk is a jelszót.

4. Ha gyakran kell begépelnünk ez bizonyos választ, esetleg e-mail címet, akkor jól jöhet a Szövegcsere lehetősége. Ehhez a Beállítások -> Általános -> Billentyűzet menüpontot kell felkeresnünk, majd a Szövegcserét kiválasztanunk. Ekkor a gyakran használt kifejezést kell megadnunk, majd a rövidítést, amit ennek előhívására használnánk. Például az omw beírásával a telefon automatikusan beilleszti az On My Way kifejezést.

5. Az alacsony töltöttségű mód mindig hasznos lehet, ám itt is spórolhatunk egy kis időt. A Beállítások -> Vezérlőpont menüpont alatt hozzáadhatjuk a Control Centerhez az Alacsony töltöttségű mód ikonját, így egyetlen egy kattintással állíthatjuk ezt az üzemmódot.

6. Egyszerűen kiválaszthatunk több fotót egyszerre. Érintsük meg az első fotót, majd egy idő után enyhe koppintással jelez a rendszer. Ekkor egy másik ujjunkkal koppintsunk rá egy újabb képre. Ezt végtelen alkalommal megismételhetjük, így egyszerűen áthúzhatjuk a kiválasztott fotókat gyári vagy külsős alkalmazásokba.

7. Talán ezt ismerik a legtöbben. Ha gyorsan szeretnénk fotózni, nemes egyszerűséggel húzzuk el balra a Lock Screen / Zárolási képernyőt és feloldás nélkül készíthetjük is a videót vagy a fotót.

8. Az Élő szöveg funkció is roppant jól jöhet. A kamerát irányítsuk rá valamilyen szövegre, majd koppintsunk rá az Élő szöveg lehetőségre. A menüpontok között megtaláljuk a fordítást, de ha szeretnénk, akkor szimplán másolhatjuk is. Már elkészített fotóknál is működik ez a funkció.

9. A Notes alkalmazás kiválóan alkalmas különféle dokumentumok szkennelésére is. Ehhez nem kell mást tennünk, mint megérinteni a kamera gombot, majd kiválasztani a Dokumentumok szkennelése lehetőséget. A dokumentumot lefényképezve meglehetősen jó minőségű beolvasást kapunk, melyet lementhetünk a Notes alkalmazásba.

10. Ha a legfelső képhez szeretnénk ugrani egy albumban vagy az alapkönyvtárban, akkor felesleges sokat görgetünk. Elég a képernyő felső részét megérintenünk, ekkor az elejére ugrik a telefonunk. Ha a legutóbb készült képet keressük, akkor pedig az aktuális nézet fület kell megérintenünk a kijelző alsó részén.

A fenti kis praktikákat a fenti videóban vizuális formában is bemutatja az Apple. Mindenképp érdemes lehet legalább egyszer azt is megtekintenünk, hogy biztosan egyértelmű legyen minden instrukció. 

Forrás: Apple/HVG

Te ismerted mindet?

Visszalépés? – Így futtatja a játékokat 2022 átlagos számítógépe

×