A projekt már munkacímet is kapott, persze ez nem jelenti azt, hogy így kerül majd a mozikba.

Bár arról, hogy új Alien film van készülőben már hallottunk egy ideje, de hosszú idő óta csönd honol a projekt körül. Persze mostanra sem lehet sokat tudni, de a Collider cikke ad némi támpontot, olyat is, ami nekünk magyaroknak érdekes lehet.

Magyarországon, Budapesten forgatják az új Alien filmet.

Azt is lehet tudni már, hogy az Evil Dead rendezője és írója, Fede Álvarez rendezi az új sci-fit. Egyes forrásokból az is kiderült, hogy a film az Alien: Romulus munkacímet kapta, bár ez nem jelenti azt, hogy ilyen címmel kerül is a mozikba. A produkció előkészületi stádiumban van, és biztos a forgatás helyszíne és időpontja is.

Az Alien: Romulust eszerint 2023. február 6-án kezdik el forgatni, ahogy említettük Budapesten. Ez persze azt is jelenti, hogy magyarok is dolgoznak majd a megvalósításon, így talán a jövőben több információt is kaphatunk majd. Ezzel együtt az is lehetséges, hogy hamarosan többet tudhatunk meg a szereposztásról, ahogy kiderülhet a megjelenési dátum is. Egyelőre csak annyit tudni, hogy Cailee Spaeny csatlakozott a stábhoz, elvileg ő lesz a főszereplő.

Sajnos egyelőre azt sem lehet tudni, hogy a film hogyan illeszkedik a korábbi történetekhez.

Mit jelent a Romulus munkacím?

Bár nagy az esélye annak, hogy az Álvarez filmje nem kapcsolódik közvetlenül a franchise utolsó két darabjához, mégis érdekes, hogy a munkacím az európai mitológiára utal. A Prométheusz ugye görög titánra utal, aki megteremtette az embereket, a Covenant pedig Isten és Noé egyezségére. A római mitológiában Romulust Róma egyik alapítójaként tartják számon. Persze lehet, hogy ennek semmi köze nincs semmihez.

Az Alien az egyik leghíresebb horror-sci-fi a filmiparban, az első részt mesterműnek tartják.

Ezt láttad már?

Vadiúj Alien-játék jön: VR lesz és Unreal Engine 5-ben készül! Pazar!

 

×