Meglepő új trendet tárt fel a Deloitte friss tanulmánya, ami az egészségügyben újonnan fel-felbukkanó kezeléseket és modern módszereket figyelte meg. Fényt derítettek arra, hogy a fiatal generációk egy nagyon jól azonosítható igényt alakítottak ki: az egészségügyben egyszerre használják a modern digitális megoldásokat, miközben ragaszkodnak a fizikai eszközökhöz is.
Ők a figitális betegek,
ami a „fizikai” és a „digitális” szavak összekapcsolódásából ered. Ezek a páciensek azért igazán érdesek, mert a következő években teljesen át fogják alakítani az egészségügyi ellátást – jósolja a HVG a Deloitte nyomán.
A Deloitte szerint az egyre több figitális „beteg” (ami jelen esetben tehát nem betegségben szenvedőt, hanem egészségügyi rendszerben megjelent személyt jelent)
merőben meg fogja változtatni a diagnosztikát és a kezeléseket.
A nem is annyira távoli jövőben egyre nagyobb teret fognak nyerni a virtuális vizitek és a digitális eü-alkalmazások, amelyek az okostelefonokra és más, viselhető eszközeinkre fognak kerülni. A tanulmány megállapítja: a digitalizáció óriási hatékonyságnövekedéssel és minőségjavulással kecsegtet az egészségügyben, így a következő évek egyik fontos trendje lesz a digitalizációval támogatott fizikai megoldások terjedése, amire a globális koronavírus-járvány csak ráerősített.
Bódi Dániel A filmvilág sosem volt még annyira nyitott és szinte mentes a tabutól, mint…
Bódi Dániel 2022. 05. 03. - A fekete lyukak sokáig csak elméletben léteztek, egészen 2019-ig,…
Gábor János 2024.02.04. - Most már bármelyik pillanatban bejelentheti a Warner Bros. és az HBO,…
Gábor János 2024.02.04. - A Pocketpair annak ellenére sem lehet felhőtlenül boldog, hogy az általa…
RP 2022. 07. 11. - A nagy nyári melegek miatt bizony gondok akadhatnak az alapjáraton…
Gábor János 2024.02.04. - Visszataszító húzással lopkodhatja össze az adataidat más böngészőkből az Edge, és…