Míg egy időben extrának számíthatott a 144 Hz vagy épp a 240 Hz képfrissítés, manapság már egyre megszokottabb az alsó kategóriában is. Az előbbi biztosan, szinte pár ezer forint különbség van csak a 60 Hz és 144 Hz példányok között. 240 Hz-nél már komolyabb felárat kell kifizetnünk, ám ezek a monitorok is kezdenek becsúszni a lélektani százezres határ alá.
A következő szint a 360 Hz lehetne, ám ehhez már olyan gép kell, ami ki is tudja hajtani a 360 FPS-t. A BOE azonban nem állt meg itt, már 2022 januárjában bejelentették, hogy elkészültek a világ első, 500 Hz-es panelével. Az ASUS májusban szintén leleplezett egy hasonló terméket, az Nvidia-val karöltve prezentálták a villámgyors képernyő előnyeit kompetitív körülmények között.
Az 500 Hz már a múlté, a 600 Hz az új rekord!
Az új panelért, szintén a fentebb említett BOE gyártó felelős. Ráadásul ezúttal nem is egy asztali monitorba került a fejlesztés, hanem kapásból egy laptopba. A 16 inches és nagy eséllyel 16:10-es képaránnyal rendelkező kijelzőről, csak a fenti, homályos kép került publikálásra, ám heteken belül már közelebbről is megismerhetjük.
Az eddigi rekordtartó az Alienware volt, aki 480 Hz-es panelt szerelt a gamer laptopjaiba. A közösség meglehetősen negatívan fogadta az újdonságot, hiszen ilyen képfrissítésnek nem nagyon van már létjogosultsága, főleg egy laptop esetében. Sokkal több értelme lehetne olyan technológiák felé kacsingatni, mint az OLED vagy épp a Mini-LED, ahelyett, hogy értelmetlen számháborúra kezdjenek a gyártók. Felfoghatjuk azonban egy kis erőfitogtatásnak, melyet sosem hagynak ki a gyártók.
2024.02.04. - A Warzone és Modern Warfare III második közös szezonja február 7-én érkezik a…
2024.02.04. - A ReactOS egy nyílt forrású projekt, melynek célja, hogy egy mikrokernel alapú, a Windows NT, Windows 2000 és XP alkalmazásaival és drivereivel kompatibilis operációs…
Bódi Dániel 2023.02.04. - A Star Wars Outlaws nem csak az utóbbi, hanem úgy en…
2024.02.04. - A 2023-as év hatalmas vízválasztó volt a Counter-Strike széria életében. A CS:GO 2012-es…
2024.02.04. - Az Nvidia mostanra végzett a januári kiszórással. Az elmúlt időszakban megérkezett az RTX…
2024.02.04. - A Call of Duty fejlesztői február első napján ismertették a játék érkező újdonságainak…