Ahogy arról nemrég mi is beszámoltunk, óriási káosz alakult ki az Apple kínai iPhone-gyártó üzemében. Egyes dolgozók igyekeztek a kerítésen át menekülni, erről videó is készült. Ennek oka pedig nem más, minthogy a gyárban hatalmas koronavírus-járvány tört ki, ami miatt bizony becslések szerint 30 százalékkal csökkenhet a termelés – írja a HVG.
Azok, akik iPhone 14 Próból vagy az iPhone 14 Pro Maxből szeretnének vásárolni, többet kell várniuk – jelentette be az Apple.
Mindez persze kifejezetten rosszkor jön a vállalatbak, illetve a vásárlóknak is. Ugyanis november elején indul be a karácsonyi szezon, ilyenkor már mindenki javában rendelgeti az új készülékeket. Most még az is előfordulhat, hogy a vásárlók nem kapják meg karácsonyra a készülékeket.
Természetesen az Apple igyekszik megoldani a helyzetet, de azt is kiemelték: elsősorban a dolgozók egészsége a fontos. Fontos hozzátenni, hogy a Foxconn gyárából jelenleg nem engedik haza a dolgozókat a járvány miatt. Mindenki saját szállást kapott a komplexumon belül. Ez több száz embert érint, ezért is próbáltak néhányan menekülőre fogni. Elterjedt egy pletyka is, hogy az egész egy emberkísérlet.
A helyzet tehát Kínában rendkívül súlyos, így nehéz megmondani, hogy mennyire sikerül tartani a termelést. Reméljük, hogy nagyon hamar megoldódik az ott dolgozók helyzete, mert az valóban fontosabb, minthogy nekünk lesz-e új iPhone a fa alatt, nem igaz?
2024.02.07. - A Counter-Strike 2 számait látva nem meglepő, hogy a Valve bőszen munkálkodott a…
2024.02.06. - Február hetedikén új korszak köszönt be a Call of Duty életébe. Ekkor startolt…
2024.02.06. - Kétségtelen, hogy manapság már egyre jobban tűnnek el a lemezes játékok. Konzolok esetében…
2024.02.06. - A Valve hosszú évek óta fejlesztette a Counter-Strike széria új játékát a színfalak…
2024.02.06. - A Windows 11 operációs rendszer 2021-ben jelent meg. Jelentősen felkavarta az állóvizet, hiszen…
2024.02.06. - Az online játékok bizonyos szabályok és keretek között gyakorlatilag szabad kezet adnak a…