Lesz-e ötödik Oscarja hazánknak? Erős mezőnyben indul a magyar mozi – a látvány és a színészek miatt még lehet esély, de a többi…

Hivatalosan is megvan, hogy melyik 2022-ben bemutatott filmet jelöli Oscar-díjra Magyarország, a Legjobb idegen nyelvű film kategóriában. A Variety listáját elnézve nagy a baj: pokoli erős a mezőny, viszont a magyar film a színészek és a látványvilág frontján még kiemelkedhet.

Hazánk Oscar-jelöltje a Blokád.

Forrás: IGN

Az 1956-os forradalom alatt és után, valamint az 1990-es években, párhuzamos idősíkokon haladó történet az Antall József és Göncz Árpád között feszülő ellentétekre koncentrál, miközben igyekszik korhű módon megjeleníteni a 20. századi magyar történelem két összefüggő fordulópontjának, a szabadságharcnak és a taxisblokádnak (?!) a körülményeit.

Hogy a két esemény jelentősége miképpen említhető egy lapon, azt ne firtassuk,

mert valamiért a film se ezt teszi – inkább a politikusokkal foglalkozik. Az előzetes alapján a látvány és a színészek miatt aligha érheti szó a ház elejét.

 

A gyenge pont a valóság és a fikció (egyébként nyíltan vállalt) keveredése lehet, ami önmagában persze nem volna baj, csak a Blokád ezt láthatóan arra használja, hogy

minimum elmaszatolja a karakterek személyiségjegyeit.

Ami ugye állásfoglalás. És az már nem feltétlenül történelmi film. Az alábbi kritikák bevezetése jól jellemzi, hogy mi lehet a gond – miközben a címekből egyértelmű, hogy melyik portál helyezkedik a filmmel szembe és melyik mellé, igazolják egymást, illetve le is leplezik, hogy milyen valódi szándék vezérelte az alkotókat:

A politikai állásfoglalás nem idegen a mozitól, és ez jól van így, hiszen a vélemény szabad, vagy legalábbis annak kell lennie. Amiért viszont az Amerikai Filmakadémia sincs oda, az a politikusok direkt és demagóg mosdatása és/vagy sározása. Ha az Antall-Göncz párharccal nem is lesznek teljesen tisztában,

a gyakorlatilag démonizált (de közben Nobel-békedíjas) Mihail Gorbacsovon várhatóan megakad majd a szemük.

Érdemes lenne észrevenni, hogy a közönségnek kell filmet készíteni (az indokolná ugyanis a létjogosultságát, vagy mi), nem pedig politikai álláspontoknak, hisz’ azzal minimum lefeleződik a potenciális nézőszám, ráadásul nem is túl ízléses. Valószínűleg épp ezért nem politikusokról szóltak már az utóbbi tíz év idegen nyelvű Oscar-nyertesei sem:

Forrás: Wikipedia

Az, hogy a Blokád bekerül-e a jelenleg 90 filmet tartalmazó merítésből a legjobb 15-be, december 21-én derül ki. Ha akkor kalapban marad, 2023. január 24-én újabb szűrő jön, és várhatóan 5-10-re szűkül a lista. A 95. Oscar-gálát 2023. március 12-én tartják.

Kár, hogy dokut nem jelölhettünk:

Magyarok figyelem! – Új ígéretes MAGYAR sorozat és film érkezik az HBO Maxra

 

×