CS2

„Tudom, hogy jól fogok játszani!” – Torzsi interjú a CS:GO Major előtt

Torzsi 2021 májusának végén távozott a Budapest Five csapatából, hogy a MOUZ NXT kötelékében folytathassa pályafutását. Az eredmények magukért beszéltek, olyannyira, hogy 2022 elején a vezetőség úgy döntött, ideje a nagycsapatos bemutatkozásnak. Sajnos a májusi Major kijutás akkor még nem jött össze, ám a brazil Major kvalifikációja előtt már erősen előttünk lebeghetett, hogy 2019 után ismét magyar játékos matricáját vásárolhatjuk meg.

Az RMR kvalifikáción két hazai  játékosnak szurkolhattunk. A MOUZ kötelékében Torzsit, míg a Sangal ötösében Koryt találhatjuk meg. A sors fura fintora, hogy mindkét csapat 2-2 mérleggel állt az utolsó napon, így az egykori csapattársaknak egymás ellen kellett megmérkőzniük délután az utolsó slotok egyikéért. A magyar rajongók így keserédes szájízzel élvezhették a mecset. Biztosra vehették, hogy legalább egy játékos képviseli Magyarországot a Majorön, ám az álom, a dupla részvétel így már nem volt opció. A meccset végül a MOUZ nyerte, hétvégén pedig már meg is érkeztek a torzsi matricák a játékba. 

Kodiak alaposan kifaggatta a Major előtt torzsit!

 

A több mint egy órás interjú alatt sok kérdésre választ kaphattunk. A felkészülésről is rengeteg érdekes részletet tudhatunk meg, melyekre nem is biztos, hogy sokan gondolnának. Remek példa a lehet ezekre az apróságokra, hogy már például a jelenlegi gyakorlások 2-3 órával későbbi időpontja is felkészíti a játékosokat az időeltolódásra a konkrét kiutazás előtt. Torzsi elmondta, hogy magabiztosan vág neki a Majornek, a gyakorlások nagyon biztatóak akár egyéni, akár csapat szinten. 

Kodiak szinte minden fontos témakört érintett, a pályafutás kezdetétől, a külföldi tapasztalatokon át egészen az anyagi részletekig. Azt is megtudhattuk hogyan telik torzsi egy átlagos napja, melyre szintén rengetegen kíváncsiak voltak. Tanulságos interjú lehet mindenki számára, legyen szó átlagos nézőről vagy feltörekvő CS:GO játékosokról. 

Október 31-én kezdetét veszi tehát a CS:GO világ legnagyobb eseménye Brazíliában, ahol 3 év kihagyás után ismét szurkolhatunk hazai játékosnak. Külön öröm, hogy a MOUZ és az Outsiders meccse nyitja a rangos eseményt, magyar idő szerint 15:00-től indul majd a móka. 

Sok sikert kívánunk torzsinak! Irány is venni néhány matricát:

Arpi

Korábbi cikkek

Meghalt a Nokia, éljen a Nokia! Nincs több okosmobil, de a márka nem tűnik el

Gábor János 2024.02.01. - Elég egyértelmű jelzést küldött a Nokia készülékeket gyártó cég arról, hogy…

1 óra telt el azóta...

A taxisok élete nem csak játék és mese – Ilyen lesz a Taxiszimulátor

2024.02.01. - A Maxis műfajt teremtett 1989-ben, amikor piacra dobták a SimCity-t. A városi életet…

1 óra telt el azóta...

Váratlan, nagyobb frissítést kapott a Modern Warfare III – Ezek élesedtek

2024.02.01. - Azt már a Call of Duty fejlesztői is megerősítették, hogy február 7-én érkezik…

2 óra telt el azóta...

Bejelentkezhetett a Dungeons and Dragons jogokért a kínai Tencent?

2024.02.01. - A Dungeons and Dragons egy népszerű, fantasy világban játszódó, nyílt végű asztali szerepjáték.…

2 óra telt el azóta...

7 realisztikus vadászszimulátor, aminek a trófeáid között a helye

Gábor János 2024.02.01. - Bár bízom benne, hogy sosem lőttél/lőnél le egy állatot (se), a…

3 óra telt el azóta...

Olyan menő Xbox kontrollereket mutattak be, hogy rögtön a tárcádhoz nyúlsz

2024.02.01. - Megmondom őszintén, annyire nem vagyok nagy rajongója az Xbox kontrollerek kialakításának, de el…

3 óra telt el azóta...