Az Epic Games ezen a héten is egészen király ajándékokat ad konkrétan mindenkinek, aki a boltjába látogat.

Az Epic Games az októbert két egészen kreatív és szórakoztató ajándékkal indította, melyeket egészen a mai napig lehetett teljesen ingyen bezsákolni.

Ugyan nem értékes játékról volt szó, de azok, akik hajlandók adni nekik egy esélyt, szinte biztosan jót fognak rajtuk szórakozni. Aki viszont abban reménykedett, hogy a két gyöngyszemet valami hatalmas, mindent elsöprő címmel fogják váltani, azok egészen biztosan csalódni fognak, viszont aki hasonló nyíltsággal lesz mint korábban, ezúttal is remek programokba vetheti bele magát.

Október 6-tól ugyanis ismét két alkotásnak örülhetünk, a Halloweent megelőlegezendő két pokoljárásnak, nevezetesen a Rising Hellnek, illetve a Slain: Back From Hellnek. A két játékban nemcsak a címük a közös, de félig-meddig a műfajaikban is osztoznak, hiszen mindkettő egy akciódús platformer, melyekben eszementül zúzós metálra apríthatjuk a rémségeket.

A különbség, hogy a Rising Hell inkább a rogue-lite elemekkel darálja a pokolbéli szörnyeket, vagyis aki ismeri a Dead Cellst, az nagyjából kapizsgálja, hogy miről is van szó – mindezt pedig egészen király és pörgős metálzenei körítésben. A Slain: Back From Hellben is egymást váltják a zúzós riffek, itt viszont a klasszikus árkádos gyepálásé a főszerep, ami egészen fantasztikusan idézi a régi Castlevania-játékokat, míg a bossokat a pokol legkeményebb démonai adják.

Mindkét játék előzetesét érdemes megnézni, mert garantáltan meghozza a kedvet a pokoljáráshoz:

 

És ne felejtsd! A játékokat október 6-tól 13-ig lehet igényelni az Epic Games Store felületén, azaz egy heted van rá csupán, hogy a játéktáradhoz add. Miután ezt megtetted, az ingyenesség lejárta után is megmaradnak, bármikor előveheted őket, ha most épp nincs rájuk időd.

Mindeközben az Amazon ajándékairól sem érdemes lemaradni:

Akciófigyelő | 7 zseniális játékot ad ajándékba októberben az Amazon

 

https://leet.hu/akcios-szoftverek/

×