Film/TV

Egy ukrán AI lesz Darth Vader hangja – 45 év után visszavonul James Earl Jones

A legendás James Earl Jones, aki többek között az Oroszlánkirály Mufasa király, illetve Darth Vader hangjaként lett világszerte ismert, a hétvégén bejelentette, hogy közel 45 év után visszavonul a Star Wars szerepektől. A színész egészen jellegzetes orgánuma azonban annyira egybeforrott a karakterrel, hogy hiába fogja másvalaki megszólaltatni az ikonikus sith nagyurat, az továbbra is a színész hangján fogja megtenni.

Erre pedig a technológia szolgál megoldásként, a 91 éves színészlegenda ugyanis A Vanity Fair szerint aláírt az ukrán Respeecher nevű technológiai vállalattal, hogy az egy mesterséges intelligencia segítségével a jövőben is fel tudja használni a hangját. Mindezt archív felvételek segítségével, az AI állítólag ezeket használva fog újabb szövegeket generálni egy az egyben James Earl Jones tónusában.

James Earl Jones és Darth Vader a Star Wars II – A klónok támadása jótékonysági premierjén

A vállalat szerint az általuk létrehozott anyag szinte teljesen megkülönböztethetetlen lesz az eredetitől, vagyis olyan lesz, mintha tényleg a színész mondta volna fel.

Jones először az 1977-es legelső Csillagok Háborúja-moziban szólaltatta meg a sötét nagyurat, azóta pedig szinte minden alkalommal ő bújhatott az ikonikus sisak mögé – igaz, csak mint szinkronszínész. Az élőszereplős felvételek során ugyanis mindig más színész játszotta el az eltévelyedett jedit, aki legutóbb az Obi-Wan Kenobi-sorozatban bukkant fel Hayden Christensen jóvoltából. A hangját természetesen ezúttal is Jones szolgáltatta, de az egyik legemlékezetesebb jelenetben összekeverték a két színész hangját, amit egészen hátborzongató volt hallani – és látni.

Jones a portál szerint már régóta szeretett volna visszavonulni, de eddig sosem tudta rászánni magát, az ukrán vállalat segítségével azonban most már nyugodt szívvel búcsúzhat a popkultúra egyik legismertebb és legnagyobb hatású figurájától.

Ezt is érdemes elolvasnod:

 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

899 forintért 8 játék között egy legendás RPG-t is berámolhatsz

Bódi Dániel 2024.02.02. - Érdemes most már megtanulni, hogy a magyar előfizetők különösen jól járnak…

4 óra telt el azóta...

Ennyire beteg és furcsa horrorjáték 10 évente, ha megjelenik

Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…

8 óra telt el azóta...

Ez jól kezdődik: baj van a Galaxy S24 kijelzőjével – a Samsung is elismerte

Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…

10 óra telt el azóta...

A TOTY Messi-fiaskóval kinyírta az FC 24-et az EA Sports

2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…

10 óra telt el azóta...

Brutális lesz a Netflix éve: Ez a 93 (!!!) sorozat már biztosan érkezik idén

A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…

10 óra telt el azóta...

Season 2-től teljes squadokat is megéri majd legyőzni Warzone-ban

2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…

10 óra telt el azóta...